22. rész: És egyszer csak: Fétisek és partvisok

Magamból, illetve a közvetlen környezetemből kiindulva szinte magabiztosan elmondhatom, hogy időről időre könnyedén - és önmagukat teljesen becsapva - hitetjük el magunkkal, hogy bennünket bizony már nem tudnak meglepni. A valóság ezzel szemben teljesen máshogyan kacérkodik velünk, talán pont azért, hogy sose feledjük el, a meglepetéseknek igazán fontos szerepe van az életünkben. Vagy így, vagy úgy…

Néhány héttel ezelőtt egy átlagos bevásárlás alkalmával észleltem, hogy egy srác nagyon feltűnően - már-már keresve a kontaktusteremtés lehetőségét – figyelte a mozdulataim a piacon. Vékonyabb testalkatú, rövid hajú, közepesen helyesnek mondható férfiként írhatjuk le, aki nagyjából a harmincas éveinek közepén járhat. Feszülten figyelt, hol a kezeim, hol pedig a szemem mozgását próbálta követni, viszont amikor a tekintetünk már épp összeakadni készült, végül mindig elfordította az arcát.

Egyfelöl imponáló, másrészről mosolygós volt a helyzet a számomra, hiszen az én korban már ezek az élethelyzetek lényegesen kevesebbszer fordulnak elő velünk, mint a bűvös 18, vagy épp a 23 környékén. Ennek tudatában lépkedtem tovább a piac másik oldalán lévő zöldségeshez, mert neki mindig olyan szépen sárguló, sőt már inkább pirosodó paprikái vannak - amit én kifejezetten ízletesnek találok. Miközben a tökéletes két darab paprikám kerestem boldogan kutatva, az ízlelőbimbóim már csodálatos ízorgazmust vetítettek elő számomra a finom friss és ropogós kenyérrel, Univer majonézzel és az igazi, ma már lassan megfizethetetlen Egri párizsival, és természetesen az elmaradhatatlan Nesquick kakaóval. (utóbbi szigorúan 1,5% zsírtartalmú tejből készítve, tehát hendméd.)

Már a képzeletemben beleharaptam épp a finom szendvicsembe, rajta az enyhén megsózott szép sárgás-pirosas paprikával, roppant is a fülemben, amikor észrevettem, hogy főhősünk mellettem áll, és vadul a paprikák után kutat. Egy pillanatra megijedtem, hogy a betolakodó paprikatolvaj egy jól irányzott mozdulattal ellopja az én hőn áhított két darab paprikámat, ezért csipkedve magamat – a képzeletbeli falatozást megszakítva, a képzeletbeli szendvicset pedig a rút paprikatolvaj arcába dobva – gyorsan megkerestem a sors által számomra megvásárlásra szánt darabkáimat, és gyorsan ki is fizettem azokat. Bevallom, ahogy elléptem a pénztártól, már el is feledtem, hogy legújabb rajongóm még a paprikáshoz is elkísért, csakhogy a tudomásomra hozzon valamit, amit ugyan nem tudtam mi is lehetett valójában, de már nem is érdekelt. Baktattam határozott léptekkel hazafelé, és csak arra gondoltam, milyen fejedelmi reggelit eszeltem ki magamnak szombat reggelre.

Természetesen az elképzelt ízorgazmus kisvártatva valósággá vált, az ízlelőbimbóim 100%-os elégedettséggel elégültek ki. Szombat délelőtti sziesztám az instagram hangja szakította félbe. Egy számomra idegen profil üzenetet küldött a számomra, mégpedig egy fekete háttérrel: Szia! kezdettel.

Sosem kedvelem, ha valaki az instagramon közeledik valakihez. Egyrészről otromba dolognak tartom, hiszen az insta nem társkereső. Legalábbis nekem nem. Én tényleg arra használom, hogy a számomra fontos pillanatokat képileg megörökítve, egyfajta fotóalbumként megőrizhessem.

Jólnevelt felhasználóként megkérdeztem tőle, hogy miben segíthetek, bár nem annyira érdekelt, hogy valójában ki is lehet ő. Megnézve a profilját egyből észleltem, hogy nem egy sűrűn használt profil lehet, hiszen 0 poszt, és mindössze néhány bekövetett személy jellemezte a közösségi jelenlétét.

Viszonylag gyorsan belecsapott a lecsóba, és a tudomásomra hozta, hogy ő a piacos srác, és kérdezte, hogy merre lakom pontosan. Kiderült, hogy nem sok utcára lakunk egymástól. Küldött fotót, amiben természetesen felismertem, hogy valóban Ő akarta ellopni az orrom elől a szépséges paprikáimat. Kicsit megmosolyogtam a helyzetet, de aztán rá kellett jönnöm, hogy neki tudnia kellett a nevem, hogy rám keressen, hiszen az instán semmi sem történik véletlenül. Megpróbáltam hát kideríteni, honnan lehet a kapcsolódás hozzám.

Nagyon szűkszavúan ugyan elmondta, hogy már jó ideje lát engem itt-ott, de pontosan tudtam, hogy ez nem igaz, hiszen ennyiből még a nevem nem tudhatja. Sem a jelenlegi, sem másik profillal tudtommal nem követ, de időm sem is igazán volt a nyomozás mélyítésére, mert közölte velem, hogy találkozni szeretne velem, azaz pontosabban szeretne átjönni hozzám.

Megkérdeztem tőle, hogy miért szeretne egy közös paprikapiknik után átjönni hozzám, ráadásul a lakásomra? Nos, mindenkit megnyugtatok, elmondta. Van egy furcsa szenvedélye, amit senki sem ért meg, és úgy gondolja, hogy én talán igen, és ezért szeretne átjönni hozzám. Semmi mást nem kellene csinálnom, csak elmenni wc-re, és belekakilni a klotyóba, majd engedjem meg neki, hogy ő is elmehessen utánam. Csak ennyit kér tőlem. Nem igazán tudtam összerakni a kirakóst, ezért vissza kellett kérdeznem, hogy tényleg jól értem-e azt, amit igazából szeretne? Elmondta, hogy igen. Rá szeretne kakilni a kakimra, és utána kisimizni magának a fakrát rá, majd ezt követően hazamenne.

Bevallom, köpni-nyelni nem tudtam, azt hittem ez valami vicc. Illedelmesen elköszöntem tőle, és mondtam neki, hogy ez egészen biztosan nem fog megtörténni, mert ebben számomra semmi olyan sincs, ami egy kicsit is csatlakozni tudna hozzám. Legnagyobb meglepetésemre elfogadta, és elköszönt, sok sikert kívánva.

Még ennél a pontnál is azt gondoltam, hogy ilyen egészen biztosan nincs, de nem is foglalkoztam sokat a dolgokkal, várt a kikapcsolódáshoz jelenleg legjobban hozzásegítő sorozatom, a Férjem Védelmében. Épp egy nagyon nehéz, és izgalmas tárgyalásom volt Diane-nel és Alicia-val, amikor ismét írt a srác. Kevdesen a tudtomra adta, hogy nagyon normális vagyok, a kedvtelése miatt ő rég nem jutott el mással eddig a pontig, hogy ennyire részletesen elmondhassa valakinek, hogy ő mire vágyik.

Ritkán keresem a szavakat helyzetekben, de most bizony nehéz volt az ujjaimnak megszólalnia. Ahogyan a tudtomra hozta ezt az információt, be kell valljam, némileg megsajnáltam. Nem tehettem meg vele, hogy nem honorálom számára ezt legalább egy kedves gesztussal, így megköszöntem az őszinteségét, de ismét elmondtam, hogy számomra ez semmilyen oldalról sem okozna örömet, így továbbra is csak sok sikert tudok neki kívánni.

Ennél a pontnál kicsit erőszakosabbá vált, és felvilágosított, hogy ő tulajdonképp nem kíváncsi rám, nem érdeklik a gondolataim, és nem érdekli a jókívánságom sem. Ő jelenleg kanos, ki akarja verni magának, de a szaromra akar rászarni, és nem igaz, hogy ennyit nem tudok megtenni érte. Ekkor őszintén kikerekedtek a retináim, és visszakérdeztem, hogy tényleg jól értem-e, hogy ő most épp lebasz engem, mert nem szarok neki a saját budimba, hogy ő azon a saját örömére élvezkedhessen, mindezt a saját lakásomban. És lássatok csodát, pontosan ezt akarta. Kérdeztem tőle, hogy meg sem akarod tudni, hogy milyen ember vagyok, csak az az egy darab szarom érdekel? És igen. Csak az. És soha többé nem kellene beszélnünk sem…

Amikor újra elbúcsúztam, akkor még kaptam egy „kurva anyádat te önző buzit”, majd véget is ért az egykor a meghitt paprikaültetvényen szövődött csodálatos románcunk, amely végül tragikus hirtelenséggel a wc ajtaja előtt ért véget. Nehezen tudtam feldolgozni az eseményeket, így gyorsan felhívtam az egyik barátom, akit én következetesen Mucinak hívok - pedig talpig manus – és elmeséltem neki a történetet, hogy bizony rútul ki lettem dobva, mert nem szartam a klotyómba egy vad idegennek a nagy paprikacasting után.

Mucival nagyon jó a kapcsolatunk. Abszolút kendőzetlenül, pironkodások nélkül tudunk beszélni ezekről a dolgokról is, így azonnal meg is nyugtatott, hogy egy másodpercig sem kell aggódnom, mert ő néhány levélváltás után olyan fotót kapott az egyik társkeresőn, ahol az esetleges randialany volt látható, félre nem érthető pozícióban: fekve, egy jó nagy adag szarral a szájában.

Amikor ezt elmondta, tulajdonképp én azt kell, hogy mondjam, meg is nyugodtam, hogy az én settenkedő paprikazsonglőröm csak ennek töredékét szerette volna velem átélni, és ráadásul csak egyszer… Csak reménykedni tudok abban, hogy főhősünk egy nap majd átélheti hőn vágyott álmát, és talán nemcsak az tiszavirág üzemmódban.

A paprikáját©! (Copyright: GB)

Mucival viszont jobban kiveséztük ezt a fétis dolgot, ami bevallom szöget is ütött a fejembe, mert az eddigi életemben azért többször is beférkőzött már ez a téma. Nyilván nekem is vannak olyan dolgok, amelyeket a testem, vagy épp a szemem lényegesen pozitívabban tud megélni, mint akár egy másik személyét. Eszembe juttatta az egyik legcsúnyábban véget érő randevúmat a 2000-es évekből.

Történt ugyanis, hogy egy Dávid nevű sráccal randevúztam egy téli napon, néhány napos ismerkedés után. A találkozónk nagyon szépre sikeredett. Andalogtunk a belvárosban a karácsonyi fények alatt, megfogtuk egymás kezét, néhány kirakatnál eljátszottuk a fitymálós gazdagot, és minden világmárka előtt súlyosan lehúztuk az aktuális darabokat, pedig mindketten tudtuk, hogy egyik-másik ruhadarabra a fizetésünk sem lenne elég. Mégis remek volt az összhang. Rengeteget nevettünk. Csókolóztunk a karácsonyi zenék mellett, és megszűnt nekünk a világ. Jó pár óra elteltével már mindketten nagyon fáztunk, ezért elbúcsúztunk, hogy hazamegyünk. A Deák Ferenc téri metróállomás peronján megvártunk még néhány metrót, majd egy fantasztikus csókot követően mindketten a saját menetirányunknak megfelelő szerelvénnyel távoztunk. Ekkoriban még az sms nagyon drága mulatságnak számított, és leginkább csak feltöltőkártyás telefonjaink voltak, aminél nagyon kellett figyelnünk az egyenlegekre. (Emlékeztek még, milyen volt, amikor rájöttünk, hogy 3 másodperc után számláz csak a rendszer?!)

Szóval Dávid egy csodaszép üzenetet írt nekem, hogy mennyire jól érezte magát, és várja, hogy este folytassuk msn-en (atya ég, de régen volt…) mert szeretne egy fontos dolgot elmondani. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek, vagy ne, rettegjek, vagy ne. Alig vártam, hogy a gép elé kerüljek és reszketve vártam, hogy végre bejelentkezzen. Én már lélekben mindenre felkészültem. Felesége van, gyerekei, valójában nem fiú, szökevény. Mégis mindenben azt gondoltam, nem számít, megfogtam az isten lábát. Majd jött a brutális arcon csapás, mert elmesélte, hogy van egy fétise, mégpedig az animal pornó, és sajnos ő nagyon szeretné kipróbálni egy kutyával. Bevallom én ennél a pontnál megsemmisültem. Minden összetört és szertefoszlott egyetlen pillanat alatt. Leendő gyerekeim másik apjából egy számomra gusztustalan, aberrált csávó maradt, akit a leghatározottabban szerettem volna likvidálni az életemből.

Néhány nappal később viszont megnyugodtam, hiszen be kellett látnom, ez a súlyos titok néhány hónap múlva is kiderülhetett volna, akkor amikor az már sokkal jobban fájt volna…

Nem hagytak nyugodni azok fura érzések és gondolatok, amelyeket a paprikatermesztők ellensége okozott. Valóban erről szólna az élet fétisföldön? Megéljük, és eldobjuk (lehúzzuk) mint egy darab szart?

Ekkor dönöttem úgy, hogy sokkal jobban beleásom magam a fétisek világába, felfedezőkörútra megyek és megírom a tapasztalataim Nektek. Mi lehetett volna jobb helyszín az anyaggyűjtésre, mint a romeo? Tudtam, hogy egy jól megfogalmazott profillal úgy juthatok hozzá a megfelelő információkhoz, hogy nem bántok meg senkit, illetve ami a legfontosabb, nem alázok meg senkit sem az emberi mivoltjában csak azért, mert perverziói, fétisei és kedvtelései vannak. Ennél a kutatásnál nem volt olyan, amelynél meghúztam volna a határt, hagytam, hogy történjenek az események. Készen álltam befogadni mindazt, amire akkor még nem voltam igazán felkészülve.

Megszületett tehát több kitalált férfi, aki a „perverzvagyakegyutt” és a "barebearback" nevet kapta tőlem. Szemilyésget is kaptak, bár bevallom, nem volt nehéz olyan külső jegyekkel felvértezni, amely segíthet közelebb kerülni a fétisföld bejáratához.

Így lettem egy szempillantás alatt 40 éves, 185 cm magas, 85 kg. Átlagos testalkattal, szőrös testtel, uniként, nem körülmetélt L-es mérettel, illetve egy átlagos nagydarab macis pasi. Nyitottan a piszkos játékokra, uni fistkedvelőként, SM hajlammal, és az óvszermentes szex pedig megbeszélés kérdését képezte az aktuális partnereknél. Csak szexet kerestem, meleg, biszexuális, vagy épp heteró férfiak körében. Részletesen meg is írtam, hogy mit szeretnék, és kikkel, például:

„Perverz vágyak közös megélésére keresek szexhaverokat akár egyszeri, akár többszöri alkalomra.

Kérlek hagyjuk a felesleges köröket, és ha írsz, egyből térj a lényegre, hogy milyen fétisek érdekelnek.

Nem kell megkérdezned hogy vagyok, térj a lényegre. Derüljön ki gyorsan, hogy van-e egyezés közöttünk és ne raboljuk egymás idejét feleslegesen.

Fontos, hogy ha írsz, egyből őszintén tedd, mert ha a beszélgetés közben kiderül, hogy ja, valójában sokkal perverzebb vagy mint a bemutatkozásnál, elköszönök.

Elvárom, hogy aki ír, az az első percben, már a bemutatkozásban is felfedje előttem mire vágyik.

A szabály: Te megírod mire vágysz és mit akarsz átélni. Én majd reagálok, hogy akarom-e ugyanezt. Ha ez stimmel, mehet a képcsere.

Footprint/lábnyom helyett írj.

Mindenkinek kellemes napot. (:"

"Kizárólag kúrásra keres nagy maci potens bikákat!"

Nagyon fontos volt, hogy minden közeledésnél élhessek azzal a lehetőséggel, hogy megtudjam mire vágynak a társkereső lakói, de el tudjak búcsúzni anélkül, hogy fel kelljen fedniük akár a fotóikat, akár azt, hogy kik is ők valójában. Nem akartam senkit sem egy lehetséges találkozó látszatával kecsegtetni, ezért fogalmaztam meg a profilszöveget úgy, hogy egyből szeretném tudni, milyen vágyai vannak a közeledő félnek, hogy el tudjam dönteni, az belefér-e a számomra, vagy nem. Persze egyiknél sem fért bele, ezért elbúcsúztam mindenkitől.

Ami ezek után következett, azokra egyrészről fel is voltam készülve, és nagyon nem is. Tudtam, hogy számomra megdöbbentő sorokat is olvashatok majd, de ilyen mélységekre bevallom nem készültem.

Nagyon sokan írtak az általam kitalált férfinak. Nagyon-nagyon sokan. Olyannyira sokan, hogy bizony felháborodott sorokat kaptam a felhasználóktól már azért is, hogy még mindig nem olvastam el a leveleiket! Sőt, volt olyan passzív, aki olyan dühös lett, amiért nem akarom megbaszni, hogy sértegetni kezdett, nagyon sok levélen keresztül.

A legtöbb levélírónál az alapokkal találkoztam, a legszínesebb köntösökbe bújtatva. Túl a 15. levél után bevallom, már meglepő volt, ha valaki pusztán csak egyszerűen szexelni akart velem.

Ennél sokkal többen szerettek volna például anoním módon szexelni. Megdöbbentően sok ajánlatot kaptam arra, hogy pontos címet kapok, és a félig besötétített szobába lépve egyből a magamévá tehetem őket úgy, ahogyan csak szeretném. Természetesen ezekhez különböző kiegészítések is voltak. Gumival, vagy épp csak gumi nélkül, már megtömött és spermával feltöltött luk, vagy épp még üres. Vagy épp kakival tele. Vagy épp mosatlan, vagy épp mosott. Szőrös, vagy szőrtelen. Tényleg minden eshetőségre felkészültek az alanyaim.

A fist, a pisi/kaki mellett az SM is erőteljesen képviseltette magát a leveleket író tömegek között. Nem egy olyan levél érkezett, ahol köldökbe szárított spermát nyalhattam volna ki, de bizony előszeretettel keresték volna a társaságom a takony evésére, vagy épp az etetésére. Ujjal, vagy fülpiszkálóval.

A „túrós”, szagos pénisz, vagy épp seggszag/hónaljszag is szintén átlagos igénynek volt mondható, mert a levelek többségében ez is megtalálható volt elvárásként. A kötözés, gyertya, egyéb szado vágyak már viszonylag ritkábban fordultak elő.

Számomra talán a legnagyobb megdöbbenést mindezek mellett a chm, azaz a chem/drogfogyasztás okozta. Néhány óra leforgása alatt közel 250 levelet kaptam, amelyekben a levélírók csaknem 60%-a utalt arra, hogy szerek hatása alatt, olykor durván szétcsapva szeretnének velem szexelni. Nagyon sokan kizárólag védekezés nélüli szexet kerestek, melyből többen anon módon, de emellett hangsúlyozva a keményebb szerek használatát.

És itt jött a számomra legmegrázóbb felismerés. Az egyik levélíró történetesen egy srác volt azok közül, akikkel ismerkedtem korábban, sőt még randevúztam is vele a Margitszigeten. Olyan profilról írt nekem, amelyen nem volt fotó, viszont az összes létező klubban tagsággal rendelkezett. Már a beköszönő üzenethez mellékelt magáról képeket, innen tudtam meg, hogy ismerjük egymást.

Nevezzük őt Jánosnak. Jánossal nagyjából egy hetet beszélgettünk a találkozónk előtt. Ezek a beszélgetések hol telefonon, hol pedig írásban történtek. Megismerésem pillanatától egy nagyon visszafogott, régi értékeket valló, állítása szerint már-már maradi személy képet festette le előttem. Ellene volt az intim képek cseréjének, kizárólag monogám párkapcsolatai voltak, és az ismerkedésünkkor is megvetette az egyéjszakás kalandokat. Szexualitására a hagyományos értékek voltak jellemzőek. Bizonyos helyzetekben a beszélgetések alatt azt éreztem, sőt azt is éreztette velem, hogy túlságosan szürke egér ő hozzám. A randink után azért nem volt újabb találkozónk, mert a témáim és a személyiségem az ő szemében túlságosan nyílt és szókimondó volt, ő pedig ennél lényegesen konzervatívabb elveket vallott. Korrekt volt, elbúcsúztunk, és azóta nem hallottam róla. Eddig a pillanatig.

Ott voltak a fotói az üzenetben. Nagyon sok, és nagyon sokféle. Világossá vált a számomra, hogy a szürke kisegér nem ő volt valójában, hanem hozzá képest én vagyok egy ország összes szürke kisegere együtt. Elképesztő látvány fogadott a képeit nézve. Talán az egyik legdurvább képe az volt, ahol egy megcsonkított játékbaba volt feldugva a fenekébe. Iszonyatosan perverz módon, véres képekkel bombázta szét a szemeim, és nem hittem a látványnak. Volt olyan képe, amin a vér és az iszonyatos mennyiségű sperma – a már kicsit habosra töcskölt verzió – folyt az elképesztően szétnyúzott, brutálisan undorító segglukából. És akkor még nem beszéltem arról a képről, ahol egy partvis nyele volt feldugva neki. Viszont az igazán sokkoló részletek csak a levél elolvasása közben derültek ki a számomra. Elképesztő módon izgatják ugyanis a nemi betegségek, ezért körömcsipesszel kérte, hogy sértsem fel véresre a végbélrózsáját, és plusz kikötötte, hogy kizárólag óvszer nélkül dughatom meg, de csak akkor, ha az elmúlt fél évben legalább 25 férfival létesítettem szexuális kapcsolatot védekezés nélkül. És a helyzetet fokozta, hogy mindezt droggal megspékelve kéri. Az a személy, aki mindent bevetett, hogy egy olyan képet alkosson magáról előttem, ami… hát pont nem ez.

Nem hittem el, hogy ilyen létezik. Nem hittem el, hogy én ennyire benyaltam valakinek a hihetetlenül markáns hazugságait a monogám párkapcsolatokról, illetve a szexualitásról. Azt ennél a pontnál egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy mi szükség volt arra a színjátékra, amelynek nézője lehettem. Már csak azért sem, mert ha bármikor is oda került volna a sor, hogy történjen közöttünk valami intim, a meggyötört makkja, brutálisan széttrancsírozott seggluka, lila, bestiálisan sebes heréi azonnal bemutatták volna a valódi énjét.

Hosszú percekig némán néztem a monitort, és nem tudtam megszólalni. A kutatásom véget ért. Nem volt egyszerű szembesülnöm azzal, hány olyan sráctól kaptam komolyabb hangvételű levelet, akik egykor nekem tették a szépet. Ezek azok a dolgok, amik senkire sincsenek ráírva…

Egy valamiben viszont megállapodhatunk. A fétisek nem rosszak. Ha két fél együttes beleegyezésén, és őszinteségén alapul, bizonyára tud olyan feledhetetlen pillanatokat okozni, amelyekre érdemes lesz visszagondolni. Viszont a döntés jogát mindig meg kell adnunk a másik félnek, hogy kíván-e élni ezekkel a lehetőségekkel, illetve, hogy kíván-e tovább ismerkedni olyan srácokkal, akik a szokottaknál kicsit többre, vagy sokkal többre vágynak.

Semmiképp sem szabad elhazudnunk, mert a jövendőbeli párunknak joga van tudnia, ha bármilyen extrákkal szeretnénk megfűszerezni a közös életünket. Jogot kell biztosítanunk neki arra is, hogy eldönthesse, belefér-e az értékrendjébe az általunk hőn vágyott plussz, vagy nem. Hogy mikor érkezhet el a pillanat, amikor erről vallhatunk? Mi döntjük el. De jól megfontolt érdekünk minél hamarabb, hogy az esetleges egyezések kiderüljenek, és együtt valami olyat adhassanak, amelyekre vágyunk, vagy vágynak. Az, hogy kinek mi fér bele, egyéni döntés. A legfontosabb, hogy a másik fél soha ne sérüljön. Sem fizikálisan, sem pedig lelkileg. De lehetőleg mi sem.

A bizonytalan, bátortalanabb szerelemkeresőknek pedig azt ajánlom, hogy ha eddig nem is volt kamu profiljuk a társkeresőkön, azért csináljanak egyet, hogy legalább azt tudják ellenőrizni, hogy kiszemeltjeik estleg tagjai-e valamelyik klubnak, amely már zéró toleranciát jelenthet az ismerkedésnél.

Egy biztos. Ismét rá kellett jönnöm, hogy meg lehet még lepni engem is.

Vigyázzatok magatokra, mert sosem tudhatjátok, hogy a kiszemelt srác valójában milyen életet él a hangzatos és megbízható szavak mögött. Illetve még valami. A paprika tényleg nagyon finom volt.