2. rész: És egyszer csak... Máté

Budapest egyszer csak feléledt a szememben. Minden nap új lehetőségekkel ébredtem, tudtam és éreztem azt a különösen megmagyarázhatatlan érzést a metrón, az utcán, valamint a boltokban járkálva. Teljesen elképzelhető ugyanis, hogy a nagy Ő mellettem ül majd a metrón, amikor épp Pestről haladok Budára. Sőt arra is megvan minden esély, hogy épp most vásárol folyékony mosószert az ötös sorban, viszont tényleg csak remélni tudom, hogy nem pont azt a rém büdöset veszi majd meg...

Az ismerkedni vágyó srácok és férfiak már egy jó ideje bombáztak a levelekkel, hol csak egyszerű petyhüdtség elleni légyottok, hol pedig épp a világot megváltó beszélgetéseik miatt. Az a különleges érzés viszont még mindig nem érkezett meg. Ugyan kopognak a billentyűk minden este, de a nagy Ő továbbra is várat magára... (elképzelhető, hogy még mindig az ötös sorban szaglássza az öblítőket, amit valljuk be, mindannyian meg is értenénk.)

Hiszem ugyanis, hogy az első néhány mondat után érezni lehet, ha van valami apró, vagy hatalmas szikra. Egyben természetes, ugyanakkor természetellenes is a meglepő és hirtelen érzés. Ilyenkor ugyanis annyira spontán érkeznek az azonnali válaszok, hogy mire észbe kapunk, hogy mi már tulajdonképp egy beszélgetés kellős közepén vagyunk, addigra már egészen biztosan felnevettünk legalább egyszer.

Néhány héttel ezelőtt próbaként megismerkedtem a hotbull társkeresővel is. Már csak azért is, mert a 2000-es évek elején ugye megtanulhattuk azokból a furcsa telefonos játékokból, hogy minél többször tárcsázunk, annál nagyobb az esélyünk. Így növelni kezdtem a saját esélyemet én is, hogy emberünket végre elrángathassam az öbítőktől...

Elképesztő volt amivel szembesültem ezen az oldalon. Elmondhatom, hogy én az életemben nem láttam még ennyi faszt (csúnyát, szépet egyaránt) ráadásul mindezt valós személyek profilján, arcot ábrázoló profilképek helyett.

El is gondolkodtam rajta rögtön, ha valaha szeretnék egy faszokból álló kiállítást, tuljadonképp egyszerű dolgom lenne, hiszen csak szét kellene küldenem egy körlevelet a felhasználóknak. Miközben ezen önfeledten kacarásztam, érkezett egy levél. Egy levél, amelyet elsőre nem igazán tudtam hová tenni. Egy harmincas évei elején járó, rendkívül dekoratív, elképesztő magas srác kezdeményezett beszélgetést velem. A korkülönbség miatt vonakodva ugyan, de mégis belementem.

Néhány sor után áttértünk Viberre, ahol számomra is megdöbbentő módon egyre többet mesélt magáról, valamint az igazi életéről. Jó pár fotó után megállapítottam, hogy ez a srác vagy vak, vagy tök hülye, de mégis azt éreztem, hogy a szándékai abban esetleg stabilak, hogy szeretne megismerni. Egymást követték a sorok, hangüzenetek, telefon és videóbeszélgetések, majd sor került az első találkozóra is. Egy 195 cm magas, helyes, de mégis máshogyan helyes srác jelent meg előttem, és könnyed természetességgel megkérdezte, hogy "Na mizu?" Normál esetben a mizutól a víz kiver, mert hiszem, hogy az ostobák köszönési formája ez, akik nem tudnak egy értelmes mondatot megfogalmazni, és inkább kisütik ezzel az agyunk.

Az első találkozásunk egyszerre volt riasztó, de ugyanakkor szép is. 
Az interneten publikált fotói nagyon ügyes szögből készültek, és elfedték testének, valamint arcának hibáit. A sok effekt pedig pont a fiatalságát tüntette el a képekről, ami viszont élőben elég szembetűnő volt. Eleinte zavart, hogy nagyon hangosan beszélt, és a fogainak összevisszasága miatt kicsit dadogósan is. Ehhez azonban nagyon gyorsan hozzá tudtam szokni, és úgy fél óra elteltével már nem is volt olyan zavaró. A kellemetlen szájszaga viszont kicsit zavart, de ez kompenzálva lett néhány pohár folyadékkal, és a szag tovaillant...

Máté egyszer csak megölelt. Nem egyszerűen megölelt, hanem Megölelt. Úgy, ahogyan korábban még talán még senki más. Szorítva ölelt, egy pillanatig azt éreztetve, hogy már nincs többé holnap. Kisvártatva meg is csókolt. Nem tudtam eldönteni abban a pillanatban, hogy fel vagyok-e erre készülve igazán, de mégis engedtem a csábításnak, és visszacsókoltam. Ennek köszönhetően felbátorodott, és kimondta azt, amitől mindannyian rettegünk.

"Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd..."

Berántva a kéziféket, és úgy háromezer kilométert tolatva megpróbáltam visszarántani a valóságba, de akkor egy könnycseppet véltem megcsillanni a bal szemében. Ekkor azt éreztem, hogy megbántottam. Nem sérthettem meg még sokkal jobban azzal is, hogy kioktatom arról, hogy ilyet akkor sem mondunk az első randin, ha azon talán az életünk múlik... Valamennyire visszahoztam a kedvét és a lelkesedését, a történet pedig folytatódott. Megtudtam, mivel foglalkoznak a szülei, merre laknak, hogy laknak, és végre kezdtem élvezni a figyelmet, amely oly hosszú idő után, újra rám irányult. Az életét tekintve, fotósnak mondja magát, de leginkább bizniszelgetésből, és a családi régiségkereskedésből él. Elmondása alapján nem igazán szeret dolgozni. Én elfogadom, hogy vannak ilyen emberek is, a lényeg, hogy el tudja tartani magát, legyenek álmai és céljai, és igenis higgyen az igaz szerelem csókjában.

A második találkozónk alkalmával már világossá is tette a szándékait, és konkrétan rákérdezett, hogy mikor tervezem törölni magamat a romeo-ról. Furcsa, de korábban ezt senki sem kérdezte meg tőlem. Amikor az eszem felfogta a kérdést, úgy éreztem néhány másodpercre, hogy igazán szerencsés vagyok.

Kezdtem azt hinni, lehet, hogy az élet ilyen gyorsan, és kedvesen mellém tette a megfelelő srácot. Igaz, hogy fiatalabb, lényegesen magasabb, és sokkal nagyobb farkú, mint azt egy átlag ember el tudja viselni, de Máté itt van, és jelen van, ráadásul még úgy is fest, engem akar. Sajnos a szájszaga visszatérő probléma lehet, de természetesen ez is orvosolható. Viszont az nem, hogy merevedés után megfigyelhető a fitymaszűkülete. Sok profilon olvastam, hogy mennyire utálják ezt az emberek. Máté nemcsak egy fotón mutatta már meg a péniszét, és észre kellett volna vennem, hogy a makkja sosincs teljesen szabadon. De ez ugye még nem az a fázis, ahol nekem emiatt aggódnom kellene, hiszen csak a második randin vagyunk túl.

Egy nap azonban családi okok miatt elmaradt a találkozónk, pedig aznap együtt vacsoráztunk volna. Másnap reggel pedig felütötte a fejét a covid, ráadásul az egész család lefertőződött. Kicsit örültem, hogy így sokkal több időnk lesz megismerni egymást, hiszen nem tud menni sehová, így többet beszélgetünk majd. Ezzel szemben Máté szép lassan egyre messzebb került, habár leírva továbbra is nagyon fontos voltam neki, és velem akart lenni.

Csökkenni kezdtek az üzenetek és a hívások számai, míg végül elérkezett a pont, hogy rá kellett kérdeznem az igazságra, egészen pontosan arra, hogy hogyan is állunk mi most, ebben a pillanatban. Biztosított arról, hogy nagyon fontos vagyok neki, csak ez egy nehéz időszak neki. Mármint a Covid. Mert a családja mindent túlél, de most mégis betegek...

Kisebb hittel, de jelen voltam egészen valentin napig, amikor nem várt meglepetés érkezett Mátétól. Észre kellett volna vennem, hogy van abban valami bosszantó, és különösen furcsa, hogy az instára hamarabb posztol egy virágos valentinos képet, minthogy reggel nekem beköszönjön. Tudtam, hogy nagyon elfoglalt' lesz aznap, mert az anyukájával volt vásárlós programja. Arra mondjuk cseppet sem voltam felkészülve, hogyan kell reagálnom arra, ha egy 30 éven felüli pasi az anyukájával megy el alsónadrágokat venni. A nap vége felé nem hagyott nyugodni egy leírhatatlan gondolat, és a romeos profilom újraaktiválását követően pásztáztam a magasság alapján a felhasználókat. Biztos voltam benne, hogy jelen van, és online lesz. Furcsa megérzések ezek. Nem tudjuk honnan és miért jön a gondolat, csak azt érzzük, hogy nem hagy nyugodni bennünket. Nagyjából az ötödik felhasználó már ő volt a sorban. Legjobb tudomásom szerint - azaz elmondása alapján - törölte pedig a profilját még a megismerkedésünk előtt, ezzel szemben csak deaktiválva volt, mert a regisztráció dátuma nem idénre mutatott - épp ezért is lepett meg ez a fordulat.

Hívtam, írtam neki, de nem olvasta az üzeneteim, pedig jeleztem, hogy lenne valami fontos. Eluntam, és egyszerűen leírtam az arcpirító igazságot, hogy engem pusztán a romeós jelenlétének oka érdekelne, mert nem igazán tudom hová tenni. Ami ezután következett, arra viszont biztos senki sem számított, én meg aztán pláne nem. Hiszen valljuk be, el is mondhatta volna, hogy "nézd, inkább keresek valaki mást, aki mondjuk megfejne azonnal, vagy végigszexelné velem az elkövetkezendő 5 napot..." de nem ez történt. Egy szempillantás alatt ugyanis mindenhonnan letiltott. Facebook, instagram, messenger, huss. Mintha az elmúlt közel egy hónap meg sem történt volna. Felnevettem, és azonnal tudtam, hogy ebben a dedóban én egyébként sem tudnék, és nem is akarnék jelen lenni. Miután kimosolyogtam magam, elkezdtem azon gondolkodni, hogy ennek a típusnak a jeleit mikor kellett volna már észlelnem. Arra jutottam, hogy már annak is árulkodónak kellett volna lennie, hogy a legjobb barátjaként csak a nővérét tudja megnevezni.

Máté egyébként egy rendkívül értékes srác, érzelmileg viszont komoly defektusai lehetnek. Viszont van még ideje, talán egyszer majd beérik egy igazi, klasszikus párkapcsolatra is. Addig pedig a sok alsógatyás képén továbbra is pózol majd - most épp a Tinderen. Az egykor készült fotóival (a mesterien effektezett és színezett szűrőkkel) pedig továbbra is kiszolgálja majd az instás nyálcsorgató közönségét is. Viszont a valóság pedig fájdalmasan fogja arcon (azaz inkább szemen) csapni a következő randialanyát, amikor meglátja a nem várt feszületet a farkán. De bízzunk a legjobbakban, hogy akkor talán már rágó is lesz nála.