24. rész: És egyszer csak: Szex és az alkohol

Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, elég kevesen vagyunk, akik tényleg soha nem isznak alkoholt. Emlékszem, már viszonylag fiatalon döbbenten álltam a helyzet előtt, amikor a környezetemben pálinkát ittak, és a elenyelse után olyan furcsa arckifejezés mellett pont azt láthattam, hogy valójában nem is annyira jó ez a pálinkázás, mégis isszák. Azt, hogy hogyan lett belőlem olyan felnőtt, akinek tényleg nem ízlik egyetlen alkohol vagy alkoholos ital sem, azt nem tudom. Az viszont biztos, hogy nem először adódott már probléma abból, hogy én bizony tényleg nem iszom.

A párkapcsolataimban eddig nem okozott problémát, ugyanis szinte mindig olyanokkal ismerkedtem meg, akik hozzám hasonlóan vagy nem kedvelték az alkohol ízét, vagy csak szimplán nem volt szükség a működésükhöz az alkoholra. De az elmúlt közel egy év ezt a hagyományt teljesen felrúgta…

Tavaly az év vége felé közeledve megismerkedtem egy nem budapesti, hanem egy gyöngyösi sráccal. Néhány évvel volt fiatalabb nálam, de nagyon megfogtak a képei. Láttam a szemeiben valami olyat, ami nekem nagyon fontos volt, és korábban nem igen éreztem. Ekkor még egyáltalán nem tudtam megfogalmazni, hogy ez voltaképp micsoda. Viszonylag hamar beszélgettünk már telefonon is, és teljesen oda és vissza voltam a hangjától, a témáitól, a magabiztosságától, az egész lényétől, pedig akkor még nem is láttam őt, csak fotókon. Gyorsan meg is beszéltünk egy randiszerű találkozót, mert mindketten éreztük, hogy ez most valami klassz sistiri. Egy hétvége szombat délutánjára esett a közös tökéletes időpont kiválasztása, így elindult a visszaszámlálás. 

Izgatottan készültem a randira. Tudtam, és éreztem, hogy ez a randi most másmilyen lesz, mint az elmúlt időszakban bármelyik. Azt hiszem lehet érzeni – bár nagyon ritkán – amikor már a találkozó előtt tudjuk, hogy voltaképp elkezdődött az elköteleződés.  A metróban az üvegben fürkésztem magam, és igazgattam a hajam, mintha bármit is számított volna, hogy hogyan is áll a hajam tetejének az utolsó 1,5 centije. Habár randinak nevezhettem, pontosan tudtam, hogy ez valójában egy hosszú hétvége lesz, amit együtt fogunk eltölteni, és bevallom minden porcikám erre vágyott. Napok óta semmi más nem foglalkoztatta a gondolataim, csak az, hogy végre élőben is megölelhessem őt. Meg sem fordult olyan eshetőség az elképzeléseimben, hogy a találkozó nem jól sül majd el, és esetleg valami gubanc lesz belőle.

Nem szeretek olyanokkal ismerkedni, akik nem Pesten laknak, mert a távolság azt gondolom akadályokat görget a kapcsolódásba, az elmélyülésbe és a fejlődésbe, de valamiért most újra szemet hunytam efelett, és engedtem, hogy megtörténjen az, aminek meg kell történnie. Most valahogy nem éreztem leküzdhetetlennek azt a 80 km távolságot sem. Sőt, valahol egészen megnyugtató gondolataim támadtak ezzel a távolsággal kapcsolatban.

A Stadionokhoz érkezett be a busza. Még nem találkoztunk, de már küldött egy sms-t, hogy „már látlak.” Tényleg úgy éreztem, mintha visszarepültem volna az időben, és tizenévesen életem első – akkor nagyon komolynak vélt – randija előtt álltam volna.

És egyszer csak megláttam a feje tetejét, és ahogy közeledett. 180cm, tökéletes robusztus alak, kopasz, pontosan mint egy csodaszép katona. Irdatlanul erős férfias kisugárzás, valami elképesztően erős bizsergetős érzés töltött el, míg végül mosolyogva megérkezett elém, és megölelt, és az ölelésének utolsó másodperceiben megszorított. Ekkor kezdődött el bennem valami olyan változás, amire akkor még én magam sem voltam felkészülve.

Életemben először sodort össze olyasvalakivel az élet, aki nem csak külsőre volt 101%-ban férfi, hanem kisugárzásban és viselkedésben is. Mire hozzám értünk a Stadionoktól, tökéletesen tudtam, és éreztem is, hogy hol a „helyem” ebben az egészben. Meglepő módon nem ellenkeztem, nem vágytam az egyenlőség ezen részére, egyszerűen elkezdtem benne látni a férfit. Talpig. Minden porcikám elkezdett arra vágyni, hogy az övé lehessek. Elementáris erővel tört rám a felismerés, hogy ő az, akihez megérkeztem, azaz ő az én életembe, én pedig az övébe. Hihetetlen nyugalommal töltött el az egész felismerés. A lakásba megérkezés után nagyjából 5 perc múlva már az ágyamon feküdtünk összebújva, és így beszélgettünk át hosszú órákat, szorosan összebújva. Éreztem a férfi gondoskodó erőt belőle, és életemben először érezhettem milyen az, amikor elengedhetem magam, mert majd ő megvéd mindentől is.

Csodálatos 2 napot töltöttünk együtt, és életünk első szeretkezése is olyan volt, mintha összeszokott házaspárok lettünk volna. A testem az első perctől kezdve úgy zenélt, ahogy ő épp meghangszerelte. Elképesztően tökéletes összhang és közös gyönyör jellemezte minden percét. Szeretkezés után hosszú órákon át összebújva feküdtünk tovább, és elkezdtem benne látni a szerelmet és a lehetséges férjem. Sosem szoktam ilyenekre gondolni, pláne az első együttlét után, de ez most más volt. Most valami olyat éltem át, amelyet korábban sosem.

Amikor elérkezett a búcsú időpontja kikísértem őt Stadionokhoz, és úgy indultam el haza, mint aki elvesztett valamit, fél embernek éreztem magam a jelenléte nélkül. Mire hazaértem, már törölte magát a romeo-ról, és az az üzenet várt, hogy „hiba lenne nem egymásra koncentrálni”. Így indult a kapcsolatunk, amely végül fél évet ölelt át.

Vezetőként alkalmazzák egy gyárban, saját lakása van, a keresete is teljes mértékben rendben van, minden alap adott volt az egyenlő kapcsolódáshoz. A családi kötelékek és a hozott alap sajnos borzasztó, emiatt nagyon sok sérülése van, ezzel viszonylag hamar képbe kerültem. Kezdetét vették a csodaszép hetek és hónapok, amelyekben egyre erősebben éreztem, életemben először kiteljesedem egy férfi mellett, aki 101%-ig férfi. Olyan hatással volt a testemre és a lelkemre, hogy minden együttlétnél elég volt megölelnie, és azonnal belém tudott hatolni, és a nem kis mérete ellenére is azonnal teljesen be tudtam fogadni. Korábban ilyen sosem volt. Sőt. Életem első szerelme 1,5 év alatt egyetlen egyszer sem tudott a magáévá tenni, ugyanis a testem be sem engedte őt… Az eddigi életem legszebb érzéseit éltem át a szeretkezéseink alkalmával. Ahogy teltek a hetek, amikor megérkeztem hozzá, lepakolás és kézmosás után két perccel már bennem volt és szeretkeztünk. Semmilyen előjátékra nem volt szükség, soha. Viszont nagyjából három hónap eltelte után kezdtem észre venni furcsa változásokat a minőségben.

Eleinte mindig kőkemény volt, és potens, rendkívül potens, viszont a hetek múlásával egyre inkább azt tapasztaltam, hogy nem kimondottan kemény már annyira a pénisze. Eleinte nagyon megijedtem, hogy vajon lehet én vagyok rá olyan hatással, hogy már nem lát elég kívánatosnak? Nagyon megijedtem, mert azt éreztem, én tényleg megérkeztem mellé. Próbáltam sokkal jobban figyelni rá, még sokkal többet adni neki az együttlétek alatt. Ekkor kezdtem észlelni, hogy itt másról is szó van, méghozzá arról, hogy bizonyos helyzetekben – pont a nem kemény helyzetekben – úgy tűnt, már nekem is teljesítenem kellene az ő irányába. Ebben nincs semmi különös, most viszont ez a felismerés olyan fájdalmasan hatott rám, hogy teljesen kétségbe estem.

Kétségbe estem, ugyanis olyan erővel hatott rám a férfiassága, hogy akarva-akaratlanul is egy „feleséget” csinált belőlem. Annyira idomult hozzá a lelkem és a testem, hogy bizony komoly nehézséget okozott a saját merevedésem megtartani akkor, amikor ő kívánt nekem örömet okozni például orálisan. Egyszerűen az orál kapása és az aktív szerep nekem teljesen karakteridegenné vált, és képtelen voltam ezt prezentálni. Korábban sosem volt még ilyen. Azt éreztem, hogy nem tudok férfiként működni testileg mellete, kizárólag a feleségeként. Mindeközben egyre gyengébb lett már a merevedése, és egyre több idő kellett neki ahhoz is, hogy csúcsra jusson. Érdekes, hogy a kapcsolatunk elején beszámolt arról, hogy a volt párjánál ugyanez probléma volt, hogy hiába akarta orálisan kielégíteni, nem sikerült neki, ugyanis egy idő után már nem állt fel az exének sem. Kezdtem megérteni ennek a miértjét, és megsajnáltam nagyon az exét is.

Rengeteget olvastam a témában, a környezetemmel beszélgettem erről, és már ott tartottam, hogy el kell mennünk, vagy mennem egy szexuálpszichológushoz, mert a probléma nyilván bennem van. Hogy is lehetne benne, hiszen én vagyok képtelen arra, hogy megadjam neki amire vágyik, arra hogy én is a magamévá tegyem. Borzalmasan rosszul éreztem magam, mert attól féltem, emiatt a kapcsolatunk sem fog tudni sokáig működni. Elképesztően nehéz volt saját magamban is megélni, hogy ott van egy minden tekintetben tökéletes férfi csodaszép szőrrel, testtel, kívánatos popsival, de folyamatos koncentráció mellett sem sikerült merevedést produkálnom 3-4 percnél tovább. Eljutottam oda, hogy vennem kell potencianövelőt, de olvasgatások után rájöttem, hogy ez pszichés alapokon nyugszik, semmi értelme a vérnyomást mesterségesen pisztergálni, mert ki tudja milyen következményei lehetnek.

Amellett, hogy magamban kerestem a miérteket, hogy eleve hogyan reagálhat a testem és a lelkem így valaki iránt – illetve, hogy miért érzem mindezek ellenére annyira magabiztosan jól magam ebben a feleség szerepben – elkezdtem észlelni egyéb problémákat is. Méghozzá az alkohollal összefüggésbe hozható okokat.

Mivel nem iszom, így azt sem tudom, hogy mennyi pia az, ami káros, vagy amennyitől már alkoholproblémának nevezhető valami. Azt tudtam, hogy azokon a hétvégéken, amikor nem vagyunk együtt (ezt sem értettem, hogy hétköznap nem találkozunk, akkor miért maradnak ki hétvégék, ha egy épülő párkapcsolatról beszélünk, de természetesen mindent is megértünk). Épp ezért volt, hogy eleinte elnevettem, amikor mondta, hogy egy-egy este 8 sört is meg tud inni. Mármint bele sem gondoltam, hogy a 8 sör az valójában 4 liter sör. És olykor még ennél is többet.

Itt kezdtem el más szemmel nézni ezt, és azokat az estéket, amikor konkrétan kidőlésig ivott, sőt ennek fázisairól hol fotókat, hol pedig összefüggéstelen szövegtörténeteket kaptam. Ezekből a szövegekből jöttem rá, hogy nem kimondottan van a tudatánál már. Ekkor kezdtem érezni, hogy ez a dolog ennél sokkal összetettebb, minthogy nekem nem áll fel a farkam, és emiatt vannak problémáink a szexben.

Tudtam, hogy az alkohol a családjában komoly problémát jelent, és kezdtem belátni, hogy lehet nála is, csak nem tud róla. Egyre több szabad hétvége volt, amelyekre előre készült, és mindig nem kevés sört hűtött be. Ekkor már tudnom kellett volna, hogy a kapcsolatunk napjai meg voltak már számlálva. Hiába szerettem volna én lépéseket tenni egy komoly és felelősségteljes közös jövőért, nem voltunk egy szinten. Nekem a szabad hétvége gondolata nem az egyedüllétet és az ivást jelentette már ekkor, hanem azt hogy legyünk együtt, és mindenki csinálhasson azt, amihez kedve van, de együtt lehessünk. 

Az utolsó nála töltött hétvégén volt egy nagyon furcsa érzésem, hogy regisztrálnom kell a romeóra a lakásából egy új néven. Így tettem, és bizony néhány nappal később egy pasi, aki titkos szexpartnert keresett – mert egyébként kapcsolatban volt – fennakadt a rostán. Nos ő volt az. Fura, amikor le akarunk valakit buktatni, a sors mindent megad a kezünkbe ehhez. Maximális biztonsággal tudjuk, hogy a kép nélküli ember bizony ő lesz. Ráadásul olyan alsógatyás képpel próbálta felszedni a titkos légyottokra a kamuprofilom hercegét, amelyet tőlem kapott karácsonyra.

Nem volt mit tenni, be kellett látnom, hogy az elmúlt fél év megy a kukába, sőt már bele is ment. Nagyon szomorú voltam, mert mindig arról álmodtam, hogy egy nap majd érezhetem, milyen az, amikor valakivel össze szeretnék házasodni. Vele nem pusztán ezt éltem meg, hanem azt is, hogy először akartam valakinek a „felesége” lenni, pasiként. Megfordult a fejemben, hogy ássunk mélyebbre, és úgy teszek, mintha nem tudnék a hűtlenségre törekvéséről, de rá kellett jönnöm ismét, hogy egy küzdelemből sosem lehet boldogság. És egyébként is. Volt már küzdelem. 40 évesen nem küzdelemben szeretnék élni, hanem boldogságban, ami egyenlő alapokon nyugszik. Meg aztán egy hétvégi 8-10 üveg sörös történettel sem tudok igazán azonosulni, sőt, nem is olyan férfit szeretnék magam mellé, akinek ez bármilyen szinten is elegendő lenne egy szombat estére programként.

Végtelenül hálás vagyok neki egyébként, mert olyan oldalam ismerhettem meg, amelyről eddig tényleg nem tudtam, hogy bennem is létezik. És nem mellesleg, kicsit azért alapjaiban változtatta meg a gondolataim az elkövetkezendő ismerkedéseimet illetően is. Csak reménykedni tudok benne, hogy az élet még össze fog hozni olyan férfival, akinél ez az énem újra előcsalogatható lesz, és ki is tud teljesedni. 

Néhány hónappal később.

Már egy ideje randizgattam egy pasival, aki 47 éves, és ráadásul két gyereke is van. Volt házas is, szóval olyan sok nehézséggel indult, amely önmagában becsülendő, hogy végig tudta csinálni. Nagyon élveztem a társaságát. Tetszett nekem, bár furcsa váltás volt az előző férfi után, ugyanis – nevezzük Gábornak – nem annyira férfias, ellenben pasis volt. Élveztem a társaságát, habár sosem ért rá túl sokáig.

Gábor középvezetőként dolgozik egy nagyobb cégnél, saját egzisztenciával rendelkezik, vezet és komoly tervei vannak az utazásokat illetően, amely már az ismerkedésünk elején elég markáns közös pont volt.

Voltak megmagyarázhatatlan furcsaságok, de mivel még nem telt el olyan nagyon sok idő, ezért gondoltam nem kell velük foglalkoznom még. Nem akartam az lenni, aki mindent túlagyal, pláne mert az előző férfi elég komoly nyomot hagyott bennem minden téren.

Az ismerkedés hol intenzíven, hol vontatottan, de haladt. Egyre többször jelent meg a közös utazás gondolata, láttam benne perspektívát. És egy fontos dolog, hogy láttam benne perspektívát.

Fura élmény volt az első szex előtt, amikor azt mondta: „nem biztos, hogy fel fog állni” nos, ma már tudom, hogy ezen akkor ott rögtön többet kellett volna gondolkodnom, hogy vajon mi állhat ennek a hátterében, hogy még meg sem történik a ruhákból történő kicsomagolás, de már komoly veszélyben a hajó zászlaja…

Az első szexnél nem volt gond, sőt meglepően jó volt, bár akármennyire is örültem volna, ha a korábbihoz hasonló élményeket élhetek át, az első alkalomnál én voltam az, aki korábban az a bizonyos férfi. Nekem egy erőteljes megnyugvás volt, hogy nem velem van a probléma az aktív teljesítéssel, pláne azért, mert szegény Gábor remegett közben, szó szerint, és a saját keménységemmel sem volt semmi probléma. Mindenesetre furcsa érzés volt nagyon, hogy miközben benne vagyok, azon járt az eszem, hogy vajon ez pár hónappal korábban mi a francért nem tudott működni?

Teltek a napok és a hetek, az együttlétek nem voltak rosszak, de valami mindig beárnyékolta őket. Vagy fejfájás, vagy kedvtelenség, vagy valami oda nem illő, megmagyarázhatatlan dolog. Egyre több dolog kezdett zavarni, olyan érzésem lett, mintha valami titkos szerető lennék, akivel mindig csak akkor lehet találkozni, amikor be van tervezve. Például az esti beszélgetések közben egyszer csak eltűnt, és sokszor csak másnap délelőtt került elő. De sosem volt magyarázat, hogy elaludt, vagy bármi egyéb történt. Eltelt már jó idő, és még mindig nem hívott el magához, pedig elmondása alapján hatalmas kertje és kutyája is van, egyre kuszább és komolytalanabbá kezdett válni az egész, ami kettőnk között zajlott. Ugyanakkor elkezdett kicsimnek hívni. Nos, ha van szó, amitől a víz kiver, az pont ez a kicsim szó. Küzdöttem magamban, hogy el tudjam dönteni, hogy a kicsim szó zavar, vagy épp nem zavar.

Elérkezett az utolsó nap, amely mindent megváltoztatott. Itt volt nálam, szexeltünk, majd esemény után elmentem letusolni. Mire végeztem és kiléptem a fürdőszobából, ő már szinte teljesen felöltözve épp a cipőjéért nyúlt az előszobámban. Annyira megdöbbentem, hogy hirtelen a hálóba mentem, hogy felvegyek legalább egy nadrágot, hogy mégis mi az isten történt, hogy ő már menni akar el. Nyilván láthatta az arcomon, hogy valami nagyon nem oké, ezért visszalépett a nappaliba és zavarosan elkezdett érdeklődni a könyveimről, amelyekről néhány mondattal eljutottunk oda, hogy mit szeretnék csinálni idősebb éveimben.

Viszont ennél a pontnál elöntötte a szar az agyam, hogy tényleg egy gatyában kell szex után, indulás előtt beszélgetnem valakivel a legkomolyabb jövőbeni terveimről, miközben menni akar haza? Ebben a percben világossá vált bennem, hogy alig várom, hogy eltakarodjon a lakásomból, és becsukjam mögötte az ajtót. Ekkor döntöttem el, hogy muszáj erről vele beszélni, mert ez nagyon nincs rendjén, hogy azt tervezgeti, hogy mikor és hogy találkozzam például a fiával, miközben ilyen furcsa helyzeteket produkál.

Volt egy számomra nagyon zavaró momentum, ami elgondolkodtatott. Említette, hogy határidős munkája van. Vezetőként dolgozik ő is, így én ezt a saját munkámból adódóan nagyon komolyan veszem. El is köszöntem tőle, hogy tudjon haladni és nem zavartam. Másnap kérdeztem tőle, hogy kész lett-e időben, és minden rendben volt-e a leadással. Ekkor legnagyobb meglepetésemre azt mondta nem, nem csinálta meg. Kérdeztem, hogy miért nem. Erre pedig az volt a válasza, hogy a szabályok azért vannak, hogy áthágjuk őket. Nos normál körülmények között jót nevettem volna ezen, de a munka az más. Pláne, ha vezetők vagyunk, és emberek munkája, illetve fizetése függ attól, hogy végezzük a munkánkat. Éreztem, hogy ez nem oké. Én sosem fekszem le addig, ameddig a határidős munkáim meg nem csinálom. Pont azért, mert alapkövetelmény magam felé, hiszen azért vagyok én a vezető a területemen, mert magától értetődő, hogy mindig felkészült és elkészült vagyok. Sajnos ennél a gondolatnál merült fel bennem az is, ha szimplán a munkájában ilyen slendrián, akkor milyen felelősségteljes lehet például egy nagyobb és komolyabb élethelyzetben?!

Másnap érkezett el az ideje, amikor érezte, hogy valami nincs rendben, és telefonon addig kérdezgetett, amíg el nem mondom neki. Hát megtettem. Mindent. Ő pedig normálisan végig hallgatta, és mondta, hogy tudta, hogy ez jön. És hogy megért, de sajnos ő erre most nem tud mit mondani. Ettől még sokkal jobban felment bennem a pumpa, és még komolytalanabbnak tartottam őt, mint valaha. Elbúcsúzott, és fogalmam nem volt, hogy miért nem tudott erre valamit mondani. Mármint valami olyat, ami megmagyarázhatna mindent.

Be kellett látnom, avagy inkább arra gondoltam, hogy oké biztos erre kellek neki, hogy megdugjam, és amikor megkapta, amit akart, akkor elmegy haza a kis világába, amelybe nyilván nem férek bele. Este aztán érkezett egy üzenet a viberre, amiben ez állt: „ebből már nem fogok tudni kijönni, muszáj coming-outolnom. Alkoholfüggő vagyok. 

Fogtam a telefont, néztem ki a fejemből, és kerestem a szavakat. Írva ugyan, de átbeszéltük ezt, és rájöttem, hogy azért van benne a menéskényszer mindig – elmondása alapján – mert sóvárog a pia után. Nem kimondottan érintettük az okokat, illetve a mélységeit a függőségének, de jelen voltam. Nem menekültem a helyzetből, nagyon megértő voltam és befogadó. Nem tudtam mire vállalkozom, de mindenképp biztosítani akartam arról, hogy én nyilván azért vagyok még mindig ebben a történetben, mert látok benne perspektívát, és végre sikerélményem volt, hogy elkezdett beszélni, és magyarázatokat kaptam a kérdésekre. Nem tudott ekkor telefonon beszélni velem, mert sírt. Nem tudom mennyire lehet nehéz egy ilyen helyzet, de igyekeztem nagyon támogató lenni, és tényleg legszívesebben áthívtam volna magamhoz, hogy megöleljem.

Aznap végre nyugodtan feküdtem le, hogy tudom mi a probléma, tudom mit kell kezelni. Úgy éreztem átbeszéltük azokat a gátakat, amelyek miatt csak szakaszokra osztva tudott kapcsolódni, mert nem mert mindig, azaz nem mert teljesen őszinte lenni. De legnagyobb meglepetésemre másnap nem kezdődött új nap, minden folytatódott tovább. Ismét eltűnt, nem jelentkezett reggel, és eltelt egy egész délelőtt úgy, hogy semmilyen jelzés nem érkezett tőle. Bevallom nagyon pipa lettem, mert előző este annyira emberi módon viselkedtem, és meggyőződésem, hogy illett volna megkérdeznie másnap reggel, hogy én hogy érzem magam ekkora teherrel, amit az alkoholfüggősége miatt rám helyezett. Elkezdett zavarni, hogy valószínű neki ez fel sem merült, hogy ezzel kellene foglalkoznia. És ekkor villant be, hogy a függőségének tényét tulajdonképp nem azért mondta el nekem, mert méltónak tartott rá, vagy mert eljutottunk oda, hogy erről beszélnie kell, hanem azért, mert kutyaszorítóba került, és muszáj volt neki kimondania mindent. És ez a kettő ugye nem ugyanaz. Ennek a ténynek a felismerésénél döntöttem el, hogy részemről ennek a történetnek itt a vége. Eltelt egy nap, majd másnap érkezett egy üzenet, hogy eljöhet-e esetleg hozzám ha végzett. Természetesen igent mondtam erre, és már előre jeleztem, hogy van jó pár gondolat, amelyet egyébként is el szeretnék mondani. Ekkor nyilván megijedt, és azt kérte kíméljem amennyire lehet, így inkább írjam le neki a fájó sorokat. Megtettem:

Én: Rendben. Azt érzem, hogy tegnap előtt amikor színt vallottál, úgy reagáltam, ahogy én igazán szerettem volna. Habár nem tudom a probléma mélységeit, nem menekültem el, félretettem nagyon sok rossz érzést, és eldöntöttem, hogy ha már megnyíltál, akkor jelen leszek és kezelem, ahogy tudom. Előtte nagyon sok mindent mondtam neked, hogy miért nem érzem jól magam én ebben az egészben. Úgy éreztem hallhatólag értelmezted, és azt gondoltam a „coming-out-od” elegendő volt ahhoz, hogy változzon a hozzámállásod.

De rá kellett jönnöm, hogy nem. Sajnos nem azért mondtad el nekem ezt, mert méltónak tartottál rá, és mert ez neked fontos volt, hogy nekem elmondd, hanem sajnos azért, mert féltél, hogy elveszíthetsz, és ez kimondatta veled. Rá kellett jönnöm, hogy ez sajnos nem rólam szólt, hanem rólad, és az önzésedről.

Azt gondolom, emberileg olyan megértő voltam tegnap előtt, hogy fordított helyzetben én tegnap alig vártam volna a munkám végét, hogy felhívjalak, és beszélhessek veled. De ez tegnap sem így történt. Eszedbe sem jutott az, hogy megkérdezd, adott esetben én hogy érzem magam ezzel a nem kis súlyos adalékkal. Egész késő estig, amikor egy tiktok videót küldtél nekem. Sajnos Gábor nálam ez a videó jelentette azt a biztos megerősítést, hogy nem tudod megadni nekem azt, amire én vágyom. Hiába is beszélek róla, nem tudod, mert nem tudsz figyelni rám.

Én jelenlétre, figyelmre, szeretetetre és törődésre vágyom. Ezt tudom nyújtani én is. 40 éves vagyok, és én alapokat szeretnék teremteni egy boldog közös életre valakivel. Hittem sokáig abban, hogy te ebben a jövőképben benne tudsz lenni, de be kell látnom, nem. Nem egy valóság az, amire az ismerkedésünket építetted. Október-novemberben el akartál velem utazni Olaszországba pár napra, amikor nem tudsz nálam 3 óránál több időt eltölteni? 1 hónap alatt nem sikerült egy közös estét sem eltöltened velem. Mégis repülésekről beszélgetünk? Ez nem valóság, és nem tud valóság lenni.

Nem ismerem a problémád forrását és minőségét, így lelkifurdalás nélkül mondhatom, sajnos nem tudod megadni nekem azt, amire vágyom, és épp ezért én nem tudok támaszt nyújtani egy olyan dologban, amelyről ráadásul még mélyében fogalmam sincs még.

Én azt hittem, egyenlőek vagyunk. De sajnos nem. Én készen állok egy jövő megalapozására, Te pedig nem. Ez pedig olyan akadály, amely leküzdhetetlen, épp ezért a motivációm is nullára csökkentette. Hiába fantasztikus veled a szex, valószínűleg csak szex maradna pont a felsorolt dolgok miatt. Pedig egy hónap elteltével már szeretkezésnek szokták minősíteni, és én ezt tudom, mert tapasztaltam. Nem elképzelt dolgokra vágyom, nem időszakos figyelemre, nem hetente egyszer elkanyarodásra hozzám.

Nem tudod megadni azt, amire nekem szükségem van. Nincs ezzel semmi gond. Ettől nem vagy rossz ember, semmilyen harag sincs bennem. Ma már rossz érzés sincs bennem, mert ha valaki nem tudja azt adni, amire nekem szükségem van, akkor semmi gond, időt, energiát fektetek abba, hogy megtalálhassam azt, aki mégis. Akinek lehetek én az első."

Fontos volt beleírnom neki mindent, ami a gondolataimban volt, de nem akartam kioktatni sem. Nevelni sem akartam őt. De a magam módján tisztességes lezáráshoz elengedhetetlen volt, hogy őszintén elmondjam neki, hogy ő miért alkalmatlan arra, hogy vele legyek. Meg is érkezett a válasz rá pár órára. Nem tudom mennyire volt nehéz neki, és mennyire borította meg, de a környezetem szerint is nagyon korrekt és nagyon értékelendő választ írt.

Gábor: „Nagyon köszönöm az őszinteséged és sejtettem, hogy valami hasonló fog megfogalmazódni benned.

Óriási hiba volt a részemről, hogy hamarabb belementem egy ismerkedésbe, mint hogy megoldást találjak a szenvedélybetegségemre. Tisztában voltam azzal, hogy ezt senki nem fogja tolerálni, mégis ezt az utat választottam. Azt hittem, ha kicsit kimozdulok otthonról, elhagyom a komfortzónámat, akkor könnyebben fog menni a változás, de be kell lássam, hogy nem is próbáltam ebbe több energiát tenni, mint előtte bármikor.

Szégyellem magam, hogy mindezek ellenére belevontalak az életembe, mert ennél sokkal, de sokkal többet érdemelsz. Nem állt szándékomban játszadozni veled, csupán reménykedtem, hogy rátalálok valakire, aki valami csodát tesz majd velem és a függőségem egyszer csak hirtelen eltűnik. Nem volt korrekt részemről, hogy ennek kockázatát te nem ismerted, mégis hagytam, hogy közeledjünk egymáshoz. 

Nagyszerű embert ismertem meg benned, akinek jelenleg valóban nem tudom megadni azt, amire vágyik, amire szüksége lenne. Imádom, hogy ennyire tudatos vagy, hogy azzal foglalkozol, amit szeretsz és legfőképp, hogy komoly közép- és hosszútávú céljaid vannak, amikért hajlandó is vagy tenni. Megvan benned mindaz, amit én a gyengeségeim miatt nem tudtam elérni, illetve elvesztettem az elmúlt évek során. 

Sajnálom, hogy így alakult és köszönöm, ha valóban harag nélkül tudod kezelni ezt a helyzetet. 

Őszinte és szembesítő soraidat megtartom magamnak és felhasználom a gyógyulásomhoz.

1 puszi”

Az egyik szemem könnyes, a másik viszont hihetetlenül magabiztos volt. Bele lehet menni egy küzdelembe, valakit felerősíteni, de egész egyszerűen szerintem nincs értelme. Alapokat teremteni egy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolathoz csak és kizárólag szinte azonos hozott alapokra lehet.

A különbségek építhetik a kapcsolatot, de újra megfogalmazódott bennem, hogy ha két ember nem ugyanott tart, akkor nincs értelme sem időt, sem pedig érzelmeket pazarolni egy olyan dologra, amelyben mi magunk is kételkedünk. Az alkohol pedig mindig sokkal erősebb tényező lesz, mint mi. Elegendő volt belegondolnom, hogy ha Gábornak a 2 gyerek és a kora nem volt eddig elegendő motiváció, akkor hogy lehetnék én az, mint egy még ismeretlen pasi?

Így zárult le az életem alhoholos fejezete két egymást követő főszereplővel. És most pedig haladni kell tehát tovább, de már a valóság útjain.