13. rész: És egyszer csak... A szépség és a szörnyeteg

Budapest, május közepe.

A hőmérséklet szinte pillanatok alatt kúszni kezdett felfelé, és viszonylag gyorsan el is érte azt a már-már kritikus pontot, ami a lakosság nagy részénél elég kellemetlen hatással párosul, nevezzük nevén: szagilag.

Évente kötelezően visszatérő rémálomként találkozhatunk ezzel a ma már általánosnak nevezhető problémával, hogy a körülöttünk élők rejtélyes okokból kifolyólag 26 °C felett elkezdenek büdösködni. Noha megszámlálhatatlan kozmetikum készült különböző árban és minőségben az elmúlt évtizedekben annak érdekében, hogy a kellemetlen testszagok elfedésre kerülhessenek, a városban élő lakótársaink hihetetlen arányban fittyet hánynak a bűzölgésre, és bizony nem hajlandóak a probléma forrását kezelni. Sőt!

 

Meggyőződésem, hogy sokan büszkén vállalják, hogy hónaljukból egy igencsak méretes fokhagymafeldolgozó üzem szagát robbantatják az arcunkba. Ráadásul rögtön dupláznak is, hiszen mindkét hónaljuk árasztja azt a förtelmes, olykor már gyomorforgató bűzt. Mindegy, hogy férfi vagy nő az illető, a gondosan pácolt fokhagyma rohasztott bukéja sajnos állandó. Az már csak hab a tortán, hogy onnan tudhatjuk meg, hogy a szag valójában kiből származik, hogy társul-e mellé esetleg egy kis sárgadinnye „illat”, vagy az a tipik olcsó kanszang a jól megérdemelt bónuszunk az alaphagyma mellé.

8E autóbusz, délelőtt 09:40 – Astoria

Előttem egy fiatal, 30-as éveinek elején járó igencsak dekoratív srác, karja telis-tele varrva szép színes, díszes tetoválásokkal. Nadrágjában a pénisze mesteri műgonddal úgy elhelyezve, hogy mindenki jól láthassa, milyen csomaggal is áldotta őt meg a sors. Okosóra, iPhone, márkás felső és táska mellett nem meglepő módon megcsapta az orrom az elmaradhatatlan hónaljszag is. Na de nem az a vonzó vöröshagymás-tesztoszteronos, igencsak vágyfokozó illat, hanem a szokásos berohadt fokhagymaültetvényes szag. Hosszasan figyeltem a szemüvegem mögül, hogy mégis hogyan lehetséges, hogy szaghuszárunknak már a nap elején ilyen eget rengetően büdös a hónalja?!

Vajon a telefon és az okosóra hiteltörlesztése az, ami nem teszi lehetővé a számára, hogy izzadását pont az ezt gátló dezodorral kezelje – egyébként borotvált – hónalján? Vagy csak szimplán elfelejtette befújni magát? Esetleg azt gondolhatja, hogy neki nincs is testszaga? Vajon ebben a helyzetben mit kellene tennünk nekünk, akiket kifejezetten zavar a testszag?

Oda kellene lépnünk minden büdös emberhez, és egy „Elnézést, Ön büdös!” mondattal felnyitni a szemüket?

Azért az elgondolkodtat, hogy a baráti körük, vagy a családjuk egyetlen tagja sem érezte még azt kötelességének, hogy tájékoztassák őket a testükből párolgó kellemetlen szagokról? Ez egy örök kérdés marad a számomra. Egy viszont biztos. Ezeknél a fiúknál mindig élesen hasít belém a gondolat, hogyha a hónaljuk ilyen tetvedelem bűzzel rendelkezik, mégis milyen szaga lehet a farkuknak?!

 

8E autóbusz, de már délután

Elég sokan voltak a buszon, a hátsó ajtónál toporogtam, amikor a Blaha Lujza térnél észrevettem, hogy mellettem az egyik srác áll a rómeóról. A profilját sosem nyitottam meg, mert őszintén elég gőgösnek találtam a kitett fekete-fehér profilfotóján. Át is futott az agyamon, milyen fura véletlen, mert annyira közel áll hozzám, hogy gyakorlatilag a szemüvegem mögül teljes mértékben fel tudom őt térképezni, és el is kezdtem tüzetesen arcának és tetének tüzetes vizsgálatát a szememmel.

Szinte semmi sem volt természetes rajta. A haja színe, a szemöldöke, a tökéletesen beigazított körszakáll – mármint az az idegesítő, amibe beleborítanánk a hajfestéket és ráöntenénk egy zacskó réteslisztet – arra engedett következtetni, hogy nagyon sokat pampillászkodta magát, mielőtt még az utcára kilépett. Nagyon feszülős nadrág volt rajta, ami láttatni engedte a csomagját is, de arról pedig a fostos szó jutott akkor eszembe. Mindeközben folyamatosan szipogott, és megállás nélkül rángó mozgásokkal ilyen tipikus hülyepicsa módon nézett maga mellé fintorogva, mint amikor a hisztis kislányokat felháborítja, hogy valaki van a környezetükben. Ráadásul egy buszon…

Megállapítottam, hogy csipesszel sem nyúlnék ehhez a pasihoz még akkor sem, ha ő lenne az utolsó partiképes hím a városban. Márcsak azért sem, mert olyan elképesztően büdös kölni volt rajta, hogy a fulladás fojtogatott volna, ha közelebb kellett volna állnom hozzá. Tényleg az a tipik buzi volt, akivel nem szívesen iszunk meg valamit, mert annyira öntelt a nagy semmire, hogy a víz kiver bennünket tőle. Leszállt, így ez a kellemetlen felismeréses gondolatmenet gyorsan meg is szűnt…

Egészen néhány nappal ezelőttig, amikor valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a hotbullon keresztül üzenetet hagyott, és kikerekedett szemmel néztem az onnan induló eseményeket. Nevezzük őt Zoltánnak.

Zoltán: Haho-Haho)))Gondoltam beugrom ide hozzád)))-ugyanis tetszett amit eddig olvastam-no meg amit láttam rólad! Az egyszerű* pasi azért szerintem nem én lennék!-Maradjunk csak a Nagyszerű kifejezésnél!)))) Zoltán

(*az adatlapomon szerepel egy utalás arra vonatkozóan, hogy mennyire örülnék, ha egyszerű, értelmes pasikkal tudnék kommunikálni.)

Én: Szia Zoltán. Véletlenek... :) jó pár napja egymás mellett utaztunk újpalota felé a buszon. csak napszemüveg és sapka volt rajtam.

Zoltán: Ugye te most viccelsz velem?)))))-Én Új Palotán?-nem keversz egy másik szintén szép pasival?)))))))

Én: Biztos vagyok benne, hogy te voltál a buszon. A keleti és a Hungária között, Újpalota felé irányban. Ezek szerint szépnek tartod magad?

Zoltán: Hányas járat?-igen-én szépnek tartom magam!-az ciki?)))))) Melyik nap volt?-emlékszel?-jól néztem ki?:_))))))))))))

Én: Nem emlékszem melyik nap volt. Ha jól rémlik feketés eléggé feszülős nadrág volt rajtad. És miért gondolod azt, hogy nem egyszerű, hanem "Nagyszerű" vagy?

Zoltán: Már írtam a másik buzin-ott olvass)))) – a romeón folytattuk, ahol már hozzáfértem a részletesebb adatokhoz is:

42 éves, 178cm magas és 75kg, szőrös. Egyedülálló, csak magyarul beszél. M-es farokkal rendelkezik, és kedveli a WS-t. Több, mint 7 éve keresi az igazit a regisztrációja alapján.

Zoltán: Haho;-) Egy lépést teszek a buzi fórumokon belűl és már is amortizáció van!-Aktívból-uni lettél! Szóval te is passzív vagy? Nem gond!-dildót majd veszünk!-a szeretet a lényeg és a p....pénz!

Én: Szia Zoltán itt is. Én ezt a kérdést ennél sokkal komolyabban kezelem, így ha nem gond, ennél a pontnál én nem reagálnék erre.

Zoltán: Karót nyeltél? A humor fontos!-nekem anélkül nem megy! Ha valaki ezt a labdát nem tudja jól lecsapni-sztem az baj;-/

Én: Ha a párkapcsolatok intimitását és a kölcsönös örömszerzési formák nem akárkivel történő megvitatását annak vesszük, akkor igen, elképesztően karót nyelt vagyok. A humorhoz pedig két ember kell, akkor válik humorrá. Az én olvasatomban ez nem volt humoros.

Zoltán: Szerintem nem.

Én: Én ezt nem nevezném labdának.

Zoltán: A szellem vagy adott vagy nem.-ehhez a masik szellemes ember kapcsolódik.-Kurva egyszerű a matek.

Én: Rendben, matekozzunk. (gondoltam kifejtem neki, miért vélekedek így)

Zoltán: Ne, utálom!

Én: Rendben, akkor nem. 😊

Zoltán: Azt érzem-mi nem vagyunk jók együtt!-már a 2.levélke is suta lett! Nem ehhez vagyok szokva;-) Minden jót!

Én: Tudod miért?

Zoltán: Taníts!

Én: Láttalak a buszon, figyeltelek megállókon keresztül, mert emlékeztem rád az oldalról. Nem láttalak nagyszerűnek. Folyamatosan szipogó mozdulatokat csináltál az orroddal, zavarodottan néztél magad köré. A sors érdekes, mert pont egy olyan emberbe botlottál, aki a világon semmilyen szépséget nem észlelt rajtad, belőled. És ezek után őszinte döbbenettel olvastam az önjellemzésed. :) Viszont tök szerencsésnek tartalak, hogy így vélekedsz magadról. Bizonyára ez ad egy adag önbizalmat, de az első pár levélben amit felém közvetítettél, na az valóban nem az, amit én nagyszerűnek neveznék. Távol álljon tőlem, hogy sértegesselek, csupán megindokoltam a kettőnk közti elképesztő szakadékot az én oldalamról is. Én is minden jót kívánok Neked.

Zoltán: Köszönöm,hogy leírtad nekem ezeket az észrevételeket;-) Sokkal jobb lett;-)))) Sok sikert neked is. Kurva szarul állítják be a gyógyszereket manapság a pszichológusok!-Te mit tapasztalsz? Eltűntél szivem?

 

Szegény Zoltán, várható volt azért, hogy megpróbál valahogyan ebben a helyzetben kicsit még vergődni, egész biztosan nincs hozzászokva, hogy valaki azt mondja neki, hogy egyáltalán nem nagyszerű, és nem is szép.

Tényleg nem volt az. Pedig Miss Gloria Gaynor hajkoronájára esküszöm, én észre tudom venni a szépet az emberekben. De Zoltánban nem volt szépség. És azért kicsit még kellemetlen is a számára, hogy pont a gyógyszereket, illetve a szakembereket hozta fel. Bizonyára ha lett volna tapasztalata egy-egy pszichológussal, nem viselkedne ilyen furán az emberek között, de ami a legfontosabb, sosem viccelne ezzel a témával. Az más kérdés, hogy hiányosak az ismeretei, mert pszichológus nem írhat fel gyógyszert.

Kár, hogy ennyi idősen azt sem tudja, mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között. De ami számomra még sokkal szánalmasabbá tette az utolsó pillanatokban őt az az, hogy olyan dologgal kezdett el viccelődni', ami szerintem sok ismerősünket érinti, és még sokkal többeket, akik ezektől a szakemberektől remélnek megoldást életük feldolgozhatatlan, vagy épp a nehezen feldolgozható problémájukra. Semmiképp sem vicc kategória.

 

Hihetetlenül bátornak és csodálatra méltónak tartom azokat az embereket, akik fel tudják mérni, és el mernek jutni oda önmagukban, hogy szakemberhez kell fordulniuk... Mert sajnos lehet, hogy egyedül kevesek a megoldáshoz. Ezeknek az embereknek segítenünk kell, hogy ne betegként, vagy épp Zoltán buta példájából kiindulva vicc kategóriaként kezeljük őket.

Minden olvasóm bátorítom, hogy amennyiben életének olyan szakaszába léptek, amely miatt meginogott a saját magukba vetett hitük, vagy úgy érzik kilátástalan a lelki fájdalom feldolgozása, próbálják meg a gondolatot megjelentetni maguk előtt, hogy mi lenne akkor, ha beszélnének erről valaki olyannal, aki esetleg segíthet is.

 

Zoltánra visszatérve, ha ő lenne a szépség ebben az általa elképzelt világban, én boldogan maradok a szörnyeteg.