14. rész: Egy egyszer csak... Ghosting Tutorial Petivel

Fiatalok. Azt hiszem ez egy visszatérő téma az életünkben. Próbáljuk tartani magunkat az elhatározásunkhoz, hogy jelentős korkülönbséggel nem megyünk bele egy ismerkedésbe, de vannak helyzetek, amelyekkel úgy írjuk felül ezt az szabályt, hogy észre sem vesszük. 

Néhány nappal korábban a Badoo-n egyezésem lett egy fiatal, igen dekoratív sráccal, Petivel. Ezt ahogyan minden esetben, most is egy üzenettel honoráltam, amelyben megköszöntem a rám dobott jelet. Ezt egyébként egy elég fontos lépésnek tekintem a húzgálós appokon, hiszen mindannyian pontosan tudjuk, hogy valójában a profilfotónk néhány másodperces megpillantása határozza csak meg, hogy az illető jobbra, vagy balra húz majd bennünket. Az esetek szinte 99%-ban meg sem nézik a profilunkat, hogy valójában mi az istent is akarunk mi a világban úgy általában.

Épp ezért, ha egy üzenetben megköszönjük a húzást, legalább ösztönözzük a húzgálónkat arra, hogy tán meg is pillantsa, hogy mégis kire voksolt jól. Ilyenkor ha néhány másodpercen belül nem érkezik válasz, mind tudjuk, hogy egykori húzgálónk már rég ügetve koslat valaki más púzójának szaglászása miatt.

Peti viszont egyből azzal indított, hogy elolvasta, és tetszett neki, amit az adatlapomon látott, és olvasott. 26 éves kora ellenére az első néhány mondat után félve ugyan, de bátorkodtam feltételezni, hogy kicsit talán meghaladja a korát az értelmessége és a komolysága. Kizárólag emiatt elég rövid idő után mertem javasolni, hogy folytassuk viberen az ismerkedést. Üdvözölte a gondolatot, és azonnal meg is adta a telefonszámát.

A beszélgetésünk első szakasza kicsit döcögős volt, mert épp a Velencei tónál voltak strandolni a családjával, viszont a jelenléte folyamatos volt. Érezhetően jelen volt, nem engedte el a szálakat, és érdeklődést mutatva kérdezgetett, és az aktuális helyzetnek megfelelően elkezdett bevonni a történésekbe. Nem azzal az idegesítő, „nekem ehhez kurvára semmi közöm” érzéssel, hanem azzal a „tök klassz, hogy valaki figyel dolgokra, és még érdekes is” érzéssel. Megbeszéltük, hogy még aznap este mindenképp beszélünk telefonon, hogy halljuk is, milyen a másik. Ebbe sajnos bezavart, hogy egy kisebb baleset történt a rokonával, ami miatt este az ügyeleten kötöttek ki, cserébe viszont másnap délutánra találkozót kért tőlem.

Reggel már elég korán jelezte, hogy bizony ő jelen van, és érdeklődik, ezért elég sokat beszélgettünk írásban. Megtudtam, hogy közel 10 éves kapcsolata volt, a katasztrófavédelemnél dolgozik adminisztrátorként, komoly, felelősségteljes embernek tartja magát, és utálja a hazugságot. Amikor volt egy kis ideje, beavatott az irodai munkakörnyezetébe fotókkal, és egyre többet mesélt magáról. Olyanokat, amelyek azt prezentálják nekünk, hogy valóban érdeklődnek felénk a másik oldalról.

Egyszer csak jött a kérdés, hogy ráérek-e, mert akkor felhívna. Természetesen igent mondtam, és elkezdtünk beszélgetni, végre telefonon is. Nagyon kedves, mély hangja volt, figyelmesen kommunikált velem. A közel 1 órás beszélgetésünk alatt elég sokat elárult magáról, amolyan „ezeket a dolgokat nem feltétlenül baj, ha tudod rólam” alapon.

Nem tudom mi az oka, de az ismerkedéseim elején megfigyelhető, hogy a másik fél sokszor annyira mélyen meg mer előttem nyílni, hogy tényleg olyan témákról is mesélnek, amelyeket meggyőződésem, hogy mással csak több hét után érintenének. Ilyen volt Petivel például az a téma, hogy neki van egy sipolya, amelynek kezelése már egy jó ideje tart, és emiatt számtalan kellemetlensége volt már. Természetesen érzéssel és komolysággal viszonoztam ezt a témát, hiszen valljuk be, elég nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy idegennek – akár félve, akár lesz, ami lesz alapon – arról meséljünk, hogy 26 évesen miért szükséges betétet hordanunk.

Nagyon tetszett, hogy a szex téma nem merült fel semmilyen kontextusban sem. Hamar elszaladt az az 1 óra, és egyre sürgetett egy határidős munkám, emiatt elköszöntünk egymástól, megállapítva, hogy tökre várjuk a délutáni találkozót, amelynek addigra már a kivitelezése is gondos tervezés alá került.

A nap további részében különböző helyszínek merültek fel a találkozásra, és az egyiknél például elmesélte, hogy a kolléganője a hétvégén ott randizott egy pasival, és a környezet nagyon szép, nyugodt, pont alkalmas egy ismerkedéses beszélgetésre. Ki ne örülne akkor, ha épp azt tapasztalja a másik féltől, hogy az a szokásosnál jobban törekszik a találkozó minőségének kialakításában?! Én örültem, és üdvözöltem, és már kicsit el is feledtem a fiatalokkal szembeni fenttartásaim, pláne amióta „megismertem” másik 25 éves srácot, de ez egy teljesen másik történet lesz.

Teltek az órák, és egyszer csak minden átmenet nélkül jött néhány sor, hogy sajnos le kell mondania a mai találkozónkat, mert késve érkezett meg pár levél, amelyeket neki még iktatnia kell. Mondtam magamban rendben, bár furcsa volt az egész napos jelenlét után, hogy nem hívott fel, hogy ezt kifejezze hanggal is, de elengedtem ezt a gondolatot, hiszen a munkámból adódóan pontosan tudom, nekem is bármikor alakulhat ilyen élethelyzet, ergo nincs okom kételkedni ennek valóságosságában. Viszont ezek után nem érkeztek üzenetek, pedig felvetettem, hogy a kora délutáni találkozót alakítsuk át egy késő esti sétára a Városligetben, amely elég közel van hozzá. Erre olvasás után elég sokáig nem érkezett válasz, majd egy teljesen nem várt üzenet jött, amelynek az ég világon semmi oda nem illő tartalma nem volt: iszonyatosan begörcsölt a hasa, taxit kellett hívnia, és most ért haza. Válaszoltam természetesen egy „Ohh”-ot, mert azt gondolom ebben a helyzetben, ennél a résznél nem kifejezetten lehet más reakciót adni, ha igazán őszinték akarunk lenni – és maradni.

Az este további részében már egyetlen üzenet sem jött Petitől – ahogyan ez várható volt, viszont a kíváncsiság miatt időnként ránéztem a Badoo-ra, amely folyamatosan mutatja, mikor online valaki, vagy épp mikor volt. Lehet Ő ezt nem tudta, de nagyon viccesnek találtam, hogy általában olyan fél óránként mindig csekkolta az oldalát. Én tudtam, hogy mindezek után mi már egészen biztosan nem fogunk sem beszélgetni, sem pedig találkozni. De azt is tudom, hogy sokan vannak, akik annyira elkeseredettek, hogy ennél a pontnál sajnos nem látják, hogy a történetnek itt a vége, és sokkal jobban belelovalják magukat ebbe, sőt a fájdalmuk is lényegesebb nagyobb a „veszteség” miatt.

Nem kifejezetten kedvelem, amikor egy történet nincs lezárva, és a másik fél a sunyiskodás ellenére azt gondolhatja, hogy bármikor visszatérhet az életünkbe, és folytathatja a - minősíteni felesleges – játékait. Épp ezért másnap korán reggel küldtem neki egy üzenetet, amelyben nagyon kedvesen sok sikert kívántam neki a továbbiakra nézve. Természetesen erre sem érkezett válasz, viszont közben már elkészült a vadonatúj planetromeo profilja is…

Szomorú, mert lehet, hogy épp Veled beszélget most, és már kezdenél bízni benne, és próbálnád elhitetni magaddal, hogy végre találtál egy kincset. Pedig nem. Peti jelenleg nem egy kincs. Csak egy kis fiatal srác, akinek még fogalma sincs a felelősségről, az érzésekről, és a szabályokról. Emiatt olyan károkat okozhat Bennetek, amelyekről fogalma sincs még… Ghostingolt.

A ghostingolás sajnos ma már nagyon sokakat érint, és sokszor nagyon fájdalmasan. Elkeserítőnek tartom, hogy pont a jelen kor legnépszerűbb társkeresője a Tinder legalizálja legjobban ezt a számomra felfoghatatlanul embertelen magatartási formát. Az, hogy én nem omlok össze, vagy épp nem török meg kicsit egy-egy ilyen élmény után, az szerencse, mert ilyen vagyok. De elgondolkodtat, hányan sínylik meg ezt a magatartást akár nap, mint nap azért, mert a komolytalan pasiknak fogalmuk sincs arról, hogyan kellene, hogy működjön egy ismerkedés, és hogyan kellene kiszállni belőle akkor, ha már a másik fél nem tűnik annyira izgalmasnak, vagy épp beköszönt valaki új a képbe.

„Ne haragudj, kellemetlen a helyzet, de írt valaki olyan, aki kicsit jobban tetszik, mint Te, és inkább vele folytatnám az ismerkedést. Elnézést, és sok sikert Neked a továbbiakban.”

1 üzenet, 180 karakter és 28 szó. Ennyi lenne csupán a becsületesség és a tisztesség megnyilvánulása. De mégsem megy.

Ez az a mondat, amit képtelenek az emberek leírni akkor, ha már nyilvánvalóan semmit sem akarnak a másiktól. Felfoghatatlan a számomra, hogy miért veszik el az elengedés és a gyors továbblépés lehetőségét emberek a másik féltől, és inkább taszítják őket egy olyan szomorú, vagy kellemetlen érzésű helyzetbe, ami miatt szenvedni fognak?

Mit érdemelnének ezek a pasik valójában? Megvetést, közönyt, vagy esetleg egy jól irányzott Bree Van De Kamp féle pofont?

Tudjátok, az a baj, hogy melegként nagyon sokszor álszentek vagyunk, és ennek megfelelően – azt hisszük teljesen természetesen – cselekszünk. De ezzel komolyan megbántunk másokat, akiknek meghatározó rossz érzést adhatunk a jövőjükre, és ez kihatással lehet az egész további párkeresésükre. Véleményem szerint ehhez nincs jogunk. És noha legbelül ezt pontosan tudjuk, mégis sokszor egy büdö bunkó érzéketlen fasz módjára viselkedünk. Ha pedig véletlenül valaki ezt hibaként felrója nekünk, akkor természetesen lelkesen hárítunk, és valótlan érvekkel saját magunknak is hazudunk, hogy nem bennünk van a hiba.

Pedig ezzel szemben a valóság az, hogy nehezünkre esik a romeón egy printet a köszi jellel viszonozni, holott az adatlapunkon azt hirdetjük, hogy messze az átlag felett vagyunk érzelmileg. Rendszeresen élünk a „nem válaszolás jogával”, de közben az igaz szerelem csókját keressük. Miért lettünk ilyenek? Melegként az életben számtalan buktatóval kell szembenéznünk nap mint nap, ráadásul még a saját kormányunk is egyre jobban szűkíti a lehetőségeinket. Mindezek ellenére mi magunk kezdjuk csuklóztatni egymást, és okozunk ezzel néha maradandó fájdalmat egymásnak, teljesen céltalanul és feleslegesen. De tényleg miért?

Sokszor gondoltam már azt, hogy nem kifejezetten lehet meglepni új élethelyzetekkel, de amióta Feri Bredsóként elmesélem Nektek a saját történeteim, folyamatosan meglepődöm, és emellé rendszeresen meg is döbbenek.

A Szex és Budapest indulása óta egyre többen kerestek meg már e-mailben, illetve üzenetben valamelyik közösségi oldalamon, és bátran, bizalommal avattok be legféltettebb titkaitokba, valamint a párkereséseitek sajnálatos kudarcaiba - Amerikától Törökországon át egészen Japánig. Ez a bizalom számomra csodálatos, és megtisztelő érzés. Nem is feltételeztem az első néhány résznél, hogy ilyen komoly és mély érzelmes leveleket kapok majd Tőletek.

Szomorúan, és mély döbbenéssel tapasztalom, hogy az általatok elmesélt történetek főszereplői nagyon sok esetben azonosak, és ismétlődő mintaként csapnak le rátok, van, amikor épp egyidőben. Ilyen például István, akiről a 4. részben meséltem, és akiről kiderült, hogy az egyik olvasómmal hasonló módon járt el, azaz ghostingolt, ráadásul nem is annyira régen… Van abban valami elkeserítő, amikor egy történetem főszereplőjére vonatkozóan olyan kérdést kapok, amelyből tudom, hogy igen, mással is így viselkedett.

És hogy mennyire vagyunk álszentek?

Azt hiszem erre a kérdésre tökéletes választ adnak – akaratuk ellenére - például azok az olvasóim, akik privát üzenetben kifejtették nekem, hogy mennyire rossz érzés az a számukra, amikor az ismerkedésükben jelen lévő másik fél lelép, és minden átmenet nélkül faképnél hagyja őket. Képzelhetitek milyen érzés olvasni ezeket az üzeneteket úgy, hogy néhány hónappal korábban, a való életben pontosan ugyanezt csinálták velem is, viszont most fogalmuk sincs arról, hogy Feri Bredsó valójában pontosan ugyanaz a személy, akivel szemben ők maguk is pontosan ezt tették… Hát nem különösen vicces az élet?

Szeretném, ha tudnátok, egyáltalán nem vagytok egyedül!

Nagyon sokan vagytok, akik mind az igaz szerelem csókját keresitek. Erről tanúskodnak a levelek, a hozzászólások és a privát, anonim megkeresések is. Csak idő kérdése, mikor találkoztok egymással. De kérlek Benneteket, ha mégsem úgy élitek meg az ismerkedést, törekedjetek arra, hogy emberséggel, fájdalom nélkül lépjetek tovább. 

Ha lenne egy megbízhatóan működő kristálygömböm, talán segíthetnék, és a következő részben már a kettőtök szép történetét írhatnám meg, de nincs. De talán ettől még izgalmasabb is lehet minden. Szóval a történet folytatódik, azaz…

„A történetünk folytatódik. Örökké. Nem számít, hogy mi történik. Nem számít, hogy ki az elnök. Ahogy a disco úrnője, az isteni Miss Gloria Gaynor mindig énekelte nekünk: túl fogjuk élni.”

Boldog Pride hónapot!