16. rész: És egyszer csak... A Norbert és a Bodza

Feri Bredsó tudja milyen a jó szex, vagy nem fél… leírni?!

Belegondoltatok már abba, hányan élik le az életüket úgy, hogy egyszer sem szexeltek egy olyan istenes csillagmegszaggatósat? Meggyőződésem, hogy sokan. És nem is feltétlenül azért, mert megelégedtek az addigi luffantásokkal, hanem azért, mert azt hitték nincs ebben a történetben több. Pedig könnyen lehet, hogy van, avagy lett volna.

De vajon mitől jó a szex? Mitől igazán jó a szex? És kitől?

Ez a téma egyre többször szembejött velem az elmúlt hetekben. Meleg férfiként elmondhatom, hogy nekem volt alkalmam néhányszor leszakítani a csillagokat az életem során. Igyekeztem felidézni, hogy vajon mitől lehettek igazán különlegesek ezek az élmények. Adná magát a romantikus lelkületű válasz, hogy a személy a legfontosabb, de ez egyáltalán nem biztos sajnos, hogy így van. Legalábbis nekem, a korábbi tapasztalásaim nem ezt mondatják most velem.

Életem első holdszaggatását egy Gábor nevű srác okozta nekem még fiatal koromban. Ő akkor volt 40 éves, és tulajdonképpen maximálisan kihasznált, ugyanis kizárólag szexre kellettem csak neki. Mégis 23 évesen vele éltem át az első olyan maghasadást, ami olyan katarzist okozott bennem, hogy az utcán hazafelé bandukolva fel kellett hívnom a legjobb barátom, hogy elmondjam neki, annyira ki vagyok készülve, hogy nem tudom átlépni a pocsolyát, ami egy nagyobb esőzést követően az utamba termett. Síró röhögőgörcsben törünk ki mindketten, és leginkább azért, mert 23 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valakivel igazán fergetegeset luffanthassak. Azért a napért pedig megérte várni.

A második maghasadást felidéző, és megközelítő élményem szintén nem szerelmi vágybeteljesülés volt, hanem egy szexuálisan túlfűtött légyott eredményezte – meglepő módon – egy Gábor nevű sráccal, aki csak néhány évvel volt idősebb nálam. Értette a testem nyelvét. Olyat kanyarított velem, hogy nem csupán a holdat szaggattam, hanem még meg is reszelgettem is egy kicsit a tetejét. Gábor abszolút alkalmatlan lett volna egy érzelmi kapcsolódásra, de a szex, az valami frenetikus volt vele. Nagyjából fél éven át rajzoltuk egymás testét eget rengetően szenvedélyes helyzetekben, egészen addig, ameddig be nem pasizott álmai hercegével.

Természetesen a párkapcsolatokban is jelen volt a jó szex, ahogyan a rossz is. Furcsa dolog ez. Maga az aktus ugyanaz. Az összetétel szintén. Az egyik férfivel isteni, míg a másikkal közepes, vagy épp a soha többé kategória. Az egyikkel fáj nagyon, a másikkal – akinek sokkal nagyobb – meg sem érezzük. Az egyiknél hihetetlenül idegesítőnek érezzük a tiszta, steril test illatát, míg a másiknál természetesnek. Van, akinél taszít bennünket az előnedv látványa, és van olyan, akinél pusztán a szemünk fel tudná falni a benedvesedett örömrudat. És akkor ott van a szőr. Beszéljünk a szőrről is. Van, akihez csipesszel sem tudnánk hozzányúlni a szőrtelen teste miatt, na és van persze, akinél el nem tudnánk viselni, hogy szőrös legyen. És ott van a sperma, amitől undorodunk, de máskor pedig épp nagyon nem. De ezeket vajon hogyan irányítjuk? Vagy lehet egyáltalán irányítani? Mi alapján dönti el a szemünk, hogy azt a bizonyos péniszt meg kívánjuk-e érinteni, vagy könyörgünk inkább fejfájásra hivatkozva, hogy csomagolja vissza a nadrágba? És mi történik akkor, ha a gondosan kiválasztott hím ugyan roppant varázsos a számunkra, viszont bájdorongjának látványa annyira lelomboz bennünket, hogy bármit megtennénk, hogy az alanyunk mögött csapódhasson az ajtó… már ha vagyunk annyira szerencsések, hogy nem mi vagyunk épp nála.

De ha épp az aktuális szexünket kell osztályoznunk, azaz a nagy szexkásztingon nyújtott alkotást a továbbjutás, vagy épp a kiesés érdekében pontozzuk, tulajdonképp nincs igazán nehéz dolgunk. Valljuk be. Nem is kell, hogy a szex véget érjen, mi már tűpontosan tudjuk közben, hogy milyen lesz. Eldöntjük. És őszintén, ez így is van. Ha félidőben még nem kezdtünk el emelkedni a csillagok felé, akkor szinte biztosra vehető, hogy az aktus további részében maximum a bárányfelhőkkel fogunk csak picsipacsizni. Vagy talán, ami még sokkal rosszabb, amikor folyamatos zuhanás van a szexben, mert annyira szar, hogy azt már nehezen fogadjuk be, de mégis sikerül még rosszabbá tenni. Ilyenkor marad utolsó az utolsó szalmaszál, hogy partnerünk minél hamarabb eldurran a francba, és véget érhet az a borzalmas szexnek nem mondató szerencsétlenkedés.

Vannak ezek a típusok is. Bármennyire is rossz ezt leírni, mind tudjuk, hogy így van. Annyira rossz velük a szex, hogy tényleg az életben többet nem szeretnénk velük még csak beszélgetni sem, annyira kínos emlékként hasít ugyanis fel az egykori maszatolásunk. Vajon ők mindenkivel ugyanolyan rosszak? Vagy csak mi nem tudtuk belőle kihozni azt az ösztönös szexállatot, aki lehet, hogy másokat egészen a Marsig robbantgat?

Egy biztos. Olyan szexem még sosem volt, ahol ne tudtam volna eldönteni, hogy milyen is volt valójában a szex. Egészen mostanáig…

A kék planétán elkezdtünk üzeneteket váltani egy sráccal, akiről – természetesen – nincs fotó kirakva. Viszont meglepő módon megadta a telefonszámát viszonylag hamar, hogy folytatná ezt egy másik alkalmazáson. Így elkezdtünk írni egymásnak, eleinte csak olyan szokásos dolgokról. Azt kell mondjam kifejezetten érdekesnek találtam, és még ezen kívül helyesnek is, bár utóbbi megállapításommal nem igazán tudott azonosulni, mert szerinte ez nem így van, vagy esetleg én értékelem őt túl.

Néhány órás írogatás után gondoltam egyet, hogy miért ne folytathatnánk telefonon. Épp vidéken voltam, és tőlem nem messzire volt a város melletti folyó erdős-töltéses területe, amerre a lélek sem jár. Így hát elbandukoltam oda, és nagyjából 2,5 órán keresztül megbeszéltük az élet nagy kérdéseit, és elég sokat megtudtunk egymásról is. Tetszett a hangja, viszont elképesztő módon elfáradtam a beszélgetésben. Bizonyos témákat nagyon sok oldalról megvizsgáltunk, és különböző lehetőségeket figyelembe véve zártuk le a bizonyos köröket. Amikor letettük a telefont, egyszerre éreztem magam iszonyatosan megkönnyebbültnek, de ugyanakkor felcsigázottnak is… hiszen ritka, kivételesen intelligens srácról beszélünk. Ahogy teltek a napok, egyre jobban kezdett érdekelni férfiként is, és kimondottan élvezetes volt, hogy a szex és az emberi test csodái semmilyen kontextusban sem jelentek meg közöttünk a beszélgetéseink során.

Elérkezett az első találkozás napja, ami nálam fejeződött be. Semmi sem történt, csak és kizárólag beszélgettünk. De nagyon jó volt. Amikor pedig már időszerű volt hazamennie, egy váratlan pillanatban adott egy puszit a homlokomra, egy elképesztő édes pillantással a szemében. Ezek azok a pillantások, amelyeket fürkésszük, és titkon reméljük, hogy elcsíphetünk egy ilyet a randik után. Ez az volt, és elcsíptem. Természetesen azonnal tudtam, hogy ezt viszonozni akarom és fogom is, ezért lényegesen határozottabban megsimogattam az arcát, és megcsókoltam. Több órányi beszélgetés után is kiválóan hidratált ajkak, és csodafinom szájíz mellett csattant el az első csók, ami őszintén nagyon finomra sikeredett. Elkísértem az éjszaka közepén a villamosig, hogy még egy kis időt együtt tudjunk tölteni, de az utcán olyan furán máshogyan viselkedett velem. Olyan volt kicsit, mintha egy másik személy lenne jelen már abban a bizonyos helyzetben. Nem igazán foglalkoztam ezzel, ugyanis elég sok minden volt az agyamban, amit a megfelelő helyekre kellett pakolgatni még vele kapcsolatban.

A beszélgetésünk, és az ismerkedésünk folytatódott, elérkezett a második találkozó is, amikor szintén eljött hozzám, és egy csomó finomságot hozott a nagy beszélgetéshez, köztük egy szép üveges, saját készítésű bodzaszörpöt is. Sajnos azt nem tudhatta, hogy ha van valami, aminek még a szagát sem szeretem, az pont a bodza. De az este hátralevő része nagyon klassz volt, sokat beszélgettünk, és elég mély dolgokat is érintettünk egymás életéből. Követte is a harmadik találkozó, ami számomra nem várt meglepetéssel szolgált. Hozzá vagyok szokva az extrém helyzetekhez, igyekszem viccesen meg is élni minden ilyet, de ez most picit nehéz volt.

Történt ugyanis, hogy elhívtam magammal megnézni az építkezési munkálatokat az új lakásomba, mert nekem egyébként is mennem kellett volna oda, ő pedig meló után volt és nem ért rá olyan sokáig. Miközben haladtunk a ház felé, kiderült, hogy az ő barátai is ugyanabban a házban laknak. Először ezen jót felnevettem, aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy basszus ez milyen kellemetlen is lehet akkor, ha a mi ismerkedésünk esetleg nem épp a legmegfelelőbb mederben halad majd, és közben még meg is ismerem őket.

De úgy voltam vele, hogy ilyen extrém helyzetek úgysem lehetnek, szóval nem is gondolkoztam ezen tovább. De bizony, ha az élet egy kicsit is ki akar veled baszni, akkor megteszi, és ő röhögve végig is nézi. Mármint az élet.

Mikor kijöttünk a lakásból, Norbert mondta, hogy neki el kellene mennie a toalettre, és na… hát nálam még épp nincs kész. Ezért hát feltelefonált a barátainak az emeletre, hogy ő felmenne. Én persze mondtam, hogy megvárom a ház előtt, menjen nyugodtan, így elkerültem a rém kínos – most randizunk harmadjára, de jaj de jó, hogy találkozunk – eseményt. Nem sikerült elkerülnöm. Olyannyira nem, hogy az egyik barátjával már együtt jöttek le a lépcsőházból, és meg lettem invitálva a másik baráthoz, aki akkor már a sarki presszó teraszán várt bennünket tudva erről az egész helyzetről. Mit lehet ilyenkor mondani? Persze, hogy igent mondtam, mélyvíz ide, vagy oda. A következő pillanatban már ott találtam magam egy asztalnál a randialanyommal a harmadik találkozónkon, illetve két barátjával, akikkel elképesztő közös történeteket kezdtek mesélni előttem. Természetesen fogalmam nem volt arról, hogy kik a szereplők, miért szerepelnek a történetben, és leginkább mi a faszt keresek én tulajdonképp ott? De Norbert pillantásai olyan jóleső érzéssel töltöttek el, hogy mindezek ellenére becsatlakoztam, és bár felém nem igazán érkeztek kérdések a személyemet illetően, igyekeztem jelen lenni, mert valamiért azt éreztem ez Norbertnek talán fontos lehet, hogy ne egy passzív jelenlévő legyek. Néha oldalra pillantottam rá, sokszor mosolygott. Sokszor kommentálta az eseményeket, hogy érthessem miről van szó. És egyszer csak a nadrágja kirajzolta a fütyijének körvonalát, amiről korábban még nem esett ugye szó. El is könyveltem hát egy nem nagy mérettel rendelkező srácnak, bár ez nálam nem szempont, csak némi előnyhöz jutottam viccesen. Az esemény után estefelé úgy éreztem valahogyan vissza kell csatolnom arról, hogy éreztem magam, mert tudtam mennyire fontosak neki a visszajelzések úgy általában is. Megírtam hát neki, hogy azért meredek volt, de klassz volt látni ebben a helyzetben, és tulajdonképp nem is éreztem magam olyan rosszul. Nem mellesleg tényleg ezt éreztem. A kezdeti nehézségek után egész magabiztosan jelen tudtam lenni, és bizonyos történeteken még jókat mosolyogtam is. De legbelül azért éreztem, hogy nem ez a tipikus harmadik randi, amit az ember elképzelhet magának. Elég érdekesen, és ridegen válaszolt, bár azokkal a szavakkal, hogy ő is jól érezte magát. De nem akartam ezen is kattogni, elengedtem ezt a kétes érzést.

 

A negyedik randi hozzám lett megbeszélve, és nagyon vártam. Őt is, hogy mihamarabb megérkezzen. Megbeszéltük, hogy nálam fog aludni, és másnap majd tőlem megy dolgozni, hogy ne kelljen megint hajnalban hazamennie, hogy néhány órával később már induljon dolgozni. Őszintén a praktikusság miatt javasoltam neki, hogy aludjon nálam, még nem igazán volt erre belső vágy, maximum csak kíváncsiság. Meg hát egyébként is. Felnőtt emberek vagyunk, túl egy bizonyos koron, élhetünk ezekkel a kényelmi lehetőségekkel azt hiszem… Vártam, hogy megérkezzen. Fura mód a lelkem készült is rá egy kicsit jobban, mint korábban.

Már amikor bejött a bejárati ajtón, éreztem rajta, hogy ma teljesen más szemmel néz rám, mint eddig. Olyan szemekkel, aki ma fel akar, és fel is fog falni. Kényelmetlenül éreztem magam valamiért, de ahogy teltek az órák, egyre jobban és hevesebben csókolt. Nem mellesleg fantasztikusan. Nem éreztem felhőtlenül jól magam ebben a helyzetben, mert éreztem hová haladunk, és én még nem tartottam ott. Nagyon nem. Mégis éreztem, hogy ő ma meg akarja lépni azt a lépcsőfokot, azaz szexet akar tőlem.

Néhány órán át hárítottam, és szépen lassan egyre szomorúbb is voltam, amiért Norbert most azonnal meg akarja tenni azt, amire még szerintem kellene várni. A másik részemnek persze tetszett, elvégre pasiból vagyok, és persze a hormonok… de a lelkemnek nem volt a legjobb érzés. Talán a legelkeserítőbb pillanat az volt, amikor már azt érezte elérkezett a tökéletes pillanat, és közölte, hogy behozza a táskájából a síkosítót és a gumit. Én ekkor jeleztem, hogy szerintem ezzel még ráérünk. Normális helyzetekben mindenki megörül annak, hogy gondoskodó és felelősségteljes a másik fél, de én mégis azt éreztem, hogy ez most annyira kiszámított volt a részéről. Hiszek a spontán dolgokban, sőt… prűd sem vagyok, de most mégsem tudtam úgy értékelni ezt a helyzetet, ahogyan mások lehet sokkal könnyebben meg tudták volna ezt tenni. Eldönthettem, hogy vagy átadom magam a helyzetnek, vagy jobban befeszülök, és még rosszabbul fogom érezni magam. A vágy mellett végül az „átadom magam” győzött. Őszintén nem tudtam mi fog történni közöttünk, mert semmit sem tudtam a szexuális vágyairól, a szokásairól, hiszen sosem beszéltünk ezekről. De akkor cselekedett, és pillanatok alatt világossá vált, hogy mi is fog történni. Örömömre szolgált, és megnyugtatóan hatott rám, hogy nem történt meg az a bizonyos dolog. Viszont ezzel párhuzamosan volt alkalmam felfedezni, hogy a péniszét rosszul ítéltem meg, ugyanis a korábbi gondolatommal ellentétben hatalmas…

 

Egymás testének felfedezése után nagyon kellemesen összebújtunk és elaludtunk. Hajnalban viszont felbátorodtak a hormonok, és úgy tűnt, elkerülhetetlen lesz az a bizonyos dolog. Az éjszaka és a közös alvás után már úgy éreztem én is akarom. A táskához sétálás meg is történt, így előkerült az óvszer és a síkosító is. Kezdetét vette életem első olyan aktusa, amit egyszerűen nem tudok definiálni. Sokáig tartott. Voltak hosszú percek, amikor azon gondolkoztam, hogy mégis, hogy lehet ez, hogy nem tudom eldönteni, hogy ez most nekem épp jó, vagy fájdalmas, vagy unalmas, vagy izgalmas. Amikor vége lett, örültem neki, hogy vége. Semmi másra nem vágytam, minthogy lefürödhessek, és lemoshassam magamról mindazt, ami történt. Hiába nem tudtam még, hogy nekem ez jó, vagy rossz volt, szabadulni akartam tőle. Hiába volt orgazmusom nekem is, el akartam felejteni. Nem Norbertet, hanem azt, ami megtörtént. Azt hiszem, nem lett volna szabad megtörténnie. A testem sem volt felkészülve még rá. Utána beszélgettünk, és olyan furcsán távozott akkor is. Az utolsó percekben mintha letenné az addigi vidámságát, érdekességét, és mindenét még abban a szobában, ahol együtt voltunk, és a bejárati ajtóhoz érve már egy teljesen semleges srácként sétál ki az ajtómon. Ahogy kimondja a nevem az elbúcsúzásnál, abban sincs semmi.

Néhány nap múlva újra találkoztunk, együtt vacsoráztunk, és újra nálam aludt. Sajnos fura mód mindketten elég szarul lettünk az ételtől, emiatt nagyon édes – és már romantikusnak mondható – közös összebújásos alvás lett belőle, és nem történt közöttünk semmi. Ennek nagyon örültem. A lelkem szeretett mellette lenni nagyon. A testem is barátkozik a gondolattal, hajnalban igen nagy vágyat éreztem arra, hogy történjen valami újra kettőnk között, de nem volt jól. Ébredés után beszélgettünk még kicsit, de a találkozónk végül újra, ugyanúgy végződött. Sem egy ölelés, sem egy puszi, csak egyszerűen kisétált az ajtón, és vissza sem fordult, csak lépkedett előre a hosszú folyosón. Utána újra, ahogy mindig elönt a furcsa kettősség. Egyik részem örül, hogy elment – mert nagyon elfáradtam a komoly beszélgetésekben - a másik részemnek hiányérzete van. És nagyon hiányzik az az utolsó ölelés az ajtóban, ami nem valósul meg sosem. Pláne akkor érzem ezt leginkább, amikor a távozása után néhány perccel valamiért kinyitom a hűtőt, és ott van a bodzaszörpje, aminek fogalmam sincs, mi a szerepe a történetünkben. Minden kinyitáskor emlékeztet Norbertre, hogy klassz lenne megölelni. De egyáltalán nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem. Rengeteg a kérdés jelenleg, a napok pedig most telnek…

 

Egy dolog viszont állandó. A bodzaszörpje a hűtőmben, és az ölelésének hiánya. Talán egy nap majd megértem, mi az összefüggés.