15. rész: És egyszer csak... Az utolsó András

 

Egy évvel korábban:

Azt hiszem, vagyis inkább úgy érzem, kezdek a nehezén túl lenni. Mondják, a szakítás olykor nehéz. Pláne, ha szerelemmel szeretjük azt a valakit, aki már rég más pillantásaira és érzéseire vágyik. De kénytelen vagyok egyfolytában azt kérdezgetem magamtól, hogy muszáj ennyire szarnak lennie?

 

Eddig azt kell mondjam, viszonylag szerencsésnek mondhattam magam, mert amikor bezárult az a bizonyos ajtó, mindig kinyílt egy másik. Szinte majdnem ugyanabban a pillanatban. És az új ajtó mögött az élet ajándékaként mindig egy új férfi állt, akivel lehetőség adódott arra, hogy megismerhessük egymást, és abból építkezhessünk is, mert valahogy evidens volt, hogy így jó lesz. Most viszont az a bizonyos másik ajtó nem jelent meg, hiába vártam. Teltek a napok, a hetek, egyre jobban nyomasztott a szomorú valóság, hogy életem talán legnagyobb szerelme számomra már nincs többé. Egy nap aztán rá kellett jönnöm, elérkezett az idő, és szembe kell néznem a feldolgozással, és vissza kell térnem abba a világba, ahol igazán jól, és teljesnek érzem magam.

Regisztráltam a társkereső oldalakra. Túl nagy bizalmam nem volt a tagokhoz, mégis valahol el kellett kezdenem, és ez tűnt a legészszerűbb megoldásnak, hogy lehetőséget adjak magamnak a húspiacon. Levelekből, felajánlásokból nem volt hiány. Tulajdonképp az első héten kivétel nélkül minden napra akadt volna olyan, aki könyörgött volna, hogy dugjam meg. Egészen elképesztő, hogy -többek közt a koromból adódóan – a 20-24 évesek körében elképesztő népszerűségnek örvendtem. Nem egy fiatal volt, aki felkínálkozott számomra elképesztő módon, és bárhol, bármilyen körülmények között megdughattam volna őket. Volt olyan, aki hosszú sorokkal érvelt arra vonatkozóan, miért kellene nekem gumi nélkül megdugnom őt, és beleélvezni a popsijába.

 

A napok teltek, nem számítottam semmire sem, de egy számomra új sráccal elkezdtünk beszélgetni a romeon. Nagyon jó érzés töltött el, mert különlegesnek tűnt. Olyan nem teljesen megcsiszolt gyémántnak, aki egyrészről tisztában van vele, hogy milyen értékes, másrészről még nem annyira erős az önbizalma, hogy el is tudja hinni azt magáról, hogy értékes. Tetszett nekem. Szépnek találtam, és okosnak láttam, mint a nap. Bár néhány évvel fiatalabb volt, fura mód nem minden helyzetben zavart a kor, ami korábban bevallhatóan olyan sok nehézséget okozott. Még életem szerelménél is…

Egy nap elkezdtünk randizgatni. Szép randik voltak. Olyanok, amelyekre szívesen emlékszünk vissza évek távlatából is. Piknikezni mindig romantikus, pláne, ha mindkét fél reménytelenül hisz a romantikában, és az igaz szerelem csókjában. Legyen szó a Városligetről, vagy egy vidéki kis parkról, ahol késő este nézzük egy padról a holdat és a csillagokat, egymáshoz bújva. Szép lassan épültünk. Nem lakott messzire, belátható és megközelíthető távolságra volt tőlem, így én is tőle. Nem tudtuk ugyan megoldani, hogy napi szinten találkozhassunk, de kreatívan, és nagyon sok beszélgetéssel igyekeztünk ezt a problémát áthidalni. Jó érzés volt a jelenléte a mindennapokban. Erősödtek az érzéseink, annyira, hogy elérkezett az első szeretkezés is a történetünkben. Félve mentem bele, mert legbelül érzetem még zűrt a korábbi nagy szerelmem miatt, illetve az elmúlt borzalmas hónapok lenyomata sűrűn kopogtatott még a legváratlanabb pillanatokban is.

 

Az első szeretkezésünk nagyon jól sikerült. Talán kicsit el is felejtettem már, milyen az, amikor nem baszásról beszélünk, hanem a klasszikus érzéki magunkává tesszük a másikat érzésről. Fedetlen testét első pillantáskor elégedett mosoly mellett fedeztem fel, mert pont olyan tökéletes volt, mint ahogyan azt elképzeltem, illetve ahogyan azt néhány olyan fotón láthattam, természetesen sejtelmes körítéssel. A legjobb barátommal természetesen megosztottam az ismerkedésünk részleteit, és büszkén könyvelte el, hogy végre egy srác, aki úgy küldi el a farkát egy fotón, hogy azon a fürdőkádban rengeteg hab van, így tulajdonképp semmi sem látszik belőle, csak a tudat, hogy ez az a kép, amely a péniszéről készült. Bevallom, nekem is tetszett. Izgalmas, és izgató volt, hogy úgy húz fel, hogy észre sem veszem.

Az első szeretkezésünkre nálam került sor. Nem mondható, hogy kiszámíthatóan tudtuk, hogy akkor és abban a pillanatban meg fog történni, mert elég váratlanul ért szerintem mindkettőnket. Feküdtünk az ágyon, beszélgettünk, ölelkezve csókolóztunk, miközben egymás jövőképéről meséltünk, és egy váratlan pillanatban megjelent a hév, és onnantól kezdve nem volt megállás. A ruháink gyorsan lekerültek, és nem volt kérdés, hogy mi fog történni. Az sem volt kérdés, hogy az a bizonyos együttlét hogyan, és milyen részvételi aránnyal fog megtörténni. Természetes volt. Szenvedélyes és természetes volt. Egyetlen pillanata sem volt idegen, vagy feszélyezett. Mindketten elég nagyot szakítottunk abból a bizonyos almából a paradicsomban…

 

A napok teltek, és sajnos éreztem, hogy az első szeretkezésünk hatására én egy jó pár lépcsőfokkal lemaradtam tőle, és noha képesnek éreztem magam, hogy lépkedjek utána, de az idő múlásával egyre nagyobb lett a távolság közöttünk az érzelmekkel megtett úton. Végtelenül türelmes volt velem, tudta, hogy nehéz időszakon vagyok túl, nem siettetett. Jelen volt, támogatott, és próbált szeretni, de nem valahogy nem tudtam hagyni. Sokszor gondolkoztam azon, vajon mi lehet az oka, hogy nem látom magam az általa elképzelt vidéki ház verandáján, mellette ülve nézve a naplementét. Maga a szituáció is egy olyan helyzet, amelyre minden porcikám vágyik, de mégsem láttam magam előtt ezt reálisan megvalósíthatónak, mármint vele együtt.

Rengeteget beszélgettünk, és kikristályosodott előttünk, hogy az a jövő, amely az elején egy pillanatra megmutatta magát, és mindezt egy időben mindkettőnknek, az a hónapok múlásával átalakult, és bár most is egy csodálatos célt lebegtet előttünk, de nem azt, amire egykor számítottunk. Mikor megálltunk, és higgadtan leültünk, rájöttünk, hogy mi a hónapok alatt összebarátkoztunk. A szeretkezés átalakult, eleinte szex lett belőle, utána viszont valami érdekes természetességgel meg is szűnt a testiség közöttünk, és már a beszélgetésekben sem került elő.

 

Észre kellett vennünk, hogy barátok lettünk. Olyanok, akik számítanak egymásra, és akiknek fontos a másik életének alakulása. Néha még az is, hogy beleszóljunk egymás életébe, ha épp olyan hibát követnénk el. Eleinte ez furcsa volt mindkettőnknek, aztán rájöttünk, hogy ez a helyzet a legjobb, ami velünk történhetett.

Amióta ismerem őt, sokszor mesélt nekem egy huszonéves barátjáról, Andrásról. András egy bomladozó félben lévő párkapcsolat egyik tagja, aki hősszerelmes módjára tagad, és próbálja menteni a menthetőt. A párja pedig Csaba, aki idősebb nála, de talán már egyáltalán nem érzi jól magát Andrissal.

Andris magánéleti válságának pillanatai visszatérő elemei lettek a beszélgetéseinknek, mert szoros barátság köti össze őket, és valljuk be, senki sem kedveli, ha egy barátja szenved, vagy épp a „Házasságok” felbomlását nézzük végig, amikor a benne lévő felek még nem is érzik ennek veszélyét. Andrissal nem találkoztunk, noha számtalan programötlet volt, hogy élőben is megismerhessük egymást. Közös mozi, közös kajálás, de ezek végül nem valósultak meg…

 

2022. márciusának legeleje

Majdnem egy hónap telt már el, hogy az első részt megírtam a Szex és Budapestre. A környezetem mit sem tudott ezen tervemről, hogy megörökítem, és közzé teszem a meleg társkeresésem élményeit. Az első néhány rész tulajdonképp egy sebgyógyítás volt saját magamnak is. Nem is gondoltam milyen sok furcsa, olykor kétes érzést tudok majd elillanttá változtatni azzal, hogy leírom, majd hangosan visszaolvasom őket. Pont ezért nem meglepő, milyen sokszor könnyeztem meg egy-egy helyen azokat a bizonyos részeket én magam is. Valami viszont történt, amire nem kifejezetten voltam felkészülve. Az olvasóim. Olyan rövid idő alatt terjedtek el az írásaim, hogy a valós idejű statisztikákban nem győztem figyelni, hogy egy-egy megírt rész milyen sebességgel tör különböző országokba azért, hogy valaki azokat elolvassa.

És utána elkezdtek jönni hát az olvasói levelek is. Nagy részük arról szólva, hogy milyen klassz, hogy valaki végre ezeket le is meri írni, illetve néhány olyan levél, amely kifejezetten arról tett tanúbizonyságot, hogy segít a feldolgozásban, hogy azonos gondolatokkal találkozhat valaki, anonim módon.

 

Időközben számomra is kiderült, hogy Andris és Csaba szakítottak, amit természetesen ismeretlenül is sajnál az ember, pláne, ha tudja, hogy rosszul éli meg valamelyik fél. Egy nap a korábban említett Barátommal (akinek csak azért nem írom le a nevét, mert számtalan ismerőse lett az olvasóm az elmúlt hónapokban, és nem szeretném, ha az ő és köztem lévő kapcsolatunk mélységeiről tőlem értesülnének, viszont szeretem Őt annyira, hogy nem vagyok hajlandó egy másik névvel illetni, ezért csak A Barátomként hivatkozok rá a továbbiakban is) megbeszéltük, hogy felszalad hozzám, mert rendeltünk néhány dolgot közösen Németországból, és az ő tárgyai is hozzám érkeztek meg. Arra nem voltam felkészülve, hogy Andris is vele fog tartani, ezért meg is lepett a helyzet. Habár elsőre az autóban maradt, de szóltam, hogy na, ez milyen már, hogy a Barátom nálam, Andris pedig lent vár, nyugodtan jöjjön fel hozzám ő is.

Andris kissé meg volt törve, láthatóan rosszul viselte a történéseket, próbált viszont kommunikálni, és jelen lenni. Persze, hogy zaklatott volt, most hoztak el egy újabb adag cuccot az exe lakásából. Folyamatosan igazgatta hülye fekete pólóját a hasán, mintha kissé zavarban volna, pedig teljesen hétköznapi dolgokról beszélgettünk a nagyszobámban, hármasban. Andris 24 éves, magas, macis srác, egyáltalán nem mondtam helyesnek, teljesen átlagos macinak tartottam. Aztán ahogy beszélgettünk tovább, a komódomra támaszkodva egyszer csak összeakadt a pillantásunk, és hosszan nézve egymás szemébe pontosan az történt, amit a romantikus filmeknél érzünk, hogy most megtörténik.

 

Elkezdtük látni egymást, megszűnt a külvilág, nem is éreztem, hogy rajtunk kívül van más a szobában. Megszűnt az idő, és csak ő létezett. A gyönyörű szeme, az elesettsége, az érzés, hogy meg szeretném ölelni, és vigyázni rá. Onnantól kezdve gyönyörűnek láttam. Nem átlagosnak, hanem a legszebb macinak, akit életemben láttam. Korábban kissé zavaró fekete pólója a hasán akkorra már tökéletes volt. Az eleinte zavaró parfümének illata pedig olyanná vált, amit másnap is szeretnék szagolgatni. Csak arra vágytam, hogy lépjen oda és öleljen meg. Nagyon különös érzés volt. Ezek azok a helyzetek, amelyekről vágyakozva álmodozunk, hogy átéljük egyszer, és ha igazán szerencsések vagyunk, életünkben néhány alakommal erre tényleg lehetőségünk is nyílik.

Igyekeztem nem mutatni ebből semmit, de belülről fura kavalkád kezdett alakulni bennem. Eleve nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel, hiszen András teljesen elérhetetlen volt a számomra, hiszen épp a szakítása utáni költöztetés második fordulója miatt volt csak lehetséges, hogy a lakásomban találhattam. 24 éves, én lassan 40.  Próbáltam elhessegetni minden gondolatot, még akkor is, ha akkor kicsit azt éreztem, én ebbe a fiúba beleszerettem, az első látásra… Most itt, ebben a pillanatban.

 

Röviddel később viszont Feri Bresdó kapott tőle instán egy üzenetet, amelyet természetesen elég sok üzenetváltás követett. Ha nem is biztosan, de azt tudtam leszűrni ezekből az üzenetekből, hogy talán mégis volt valami kölcsönös abban a közös összenézésben. Habár az elején leszögezte, hogy az exe (Csaba) miatt ő jelenleg csak beszélgetni akar, elég világossá vált a számomra, hogy a kérdések, amelyek hozzám érkeztek sokkal inkább egy párkapcsolat elején megfigyelhető szimatoló kérdések, mintsem egy általános beszélgetési tartalmak. Természetesen nem volt ellenemre a dolog, ezért belementem. Kicsit azt éreztem, hogy könnyebb így neki, hogy Ferinek ír, és közben azt próbálja feltérképezni, hogyan vélekedem a párkapcsolatokról, miket szeretnék megélni, milyennek szeretném a másikat, illetve, hogy mit várok a másik féltől ahhoz, hogy ezek teljesülhessenek. Mindeközben folyamatosan figyelte, és várta a legújabb részeket, amelyeket lelkesen véleményezett is a megjelenéseket követően.

 

Megfigyelhetőek voltak az egyre mélyülőbb témák, és az egyre érzékenyebb, és egyre sűrűsödő kapcsolódási pontok, amelyekből szinte biztosra vehető volt, hogy hamarosan találkozni is fogunk. Így is lett. Kikötötte, hogy ez egy „nemrandi” lesz, én pedig hagytam, hogy ez a történet úgy folytatódjon, ahogy szeretné. Kettesben találkoztunk, csak Ő és én voltunk jelen. A külvilág teljesen megszűnt. Beszélgettünk az exéről, a volt kapcsolatáról, hogy az utolsó időszakokban mennyire nem érezte jól magát, de hogy a lelke része még kicsit reménykedik, hogy egyszer majd talán még valamikor lesz közöttük több, mint a jelenlegi semmi. Sós-karamellás shaket ivott, amit egy pillanatban felkínált nekem, így az ő szívószáljából megízleltem én is. Ez volt az első intim pillanat közöttünk. Ő akkor mélyen a szemembe nézett, és cseppet sem tűnt természetellenesnek, hogy egy vad idegen ember szívószáljával szívom a pohár tartalmát. Észrevettem azt is, hogy elkezdte gyűjteni a találkozónk kis emlékeit, ahogyan én is szoktam. Mindezt persze úgy, hogy ne vegyem észre. Ezek után Feri Bredsó már nem kapott több üzenetet, csak én.

 

Az első közös programunk végéhez érve elkísértem a legközelebb eső pályaudvarra, mert jelenleg nem Pesten él, hanem néhány megállóra a belvárostól. Megöleltük egymást az elváláskor, és sarkon fordulva elindultam a lépcsők felé, amikor is valami fura gondolattól vezérelve megfordultam. Akkor láttam, hogy kicsit kétségbeesve kapkodja a fejét, és keres a szemével, hogy merre lehetek. Ekkor kezdtem érezni, hogy ez a „nemrandi” valójában egy finom, lassú, és óvatos randi volt.

A Barátom viszont ennél a pontnál kiborult. Ordított velem a telefonban, hogy én ezt nem tehetem meg vele, mert mindkettőnket nagyon szeret, és mi lesz, ha baj lesz, és neki állást kell foglalnia, vagy ami még sokkal rosszabb, majd választania kell. Ez számomra egy nagyon fontos üzenet volt, ezért sokkal komolyabban álltam ehhez a lehetséges helyzethez is gondolatban, mint korábban valaha.

Ahogy tartott a vonaton hazafelé, nem sokkal később felrótta, hogy nem néztem vissza rá, amikor felszállt a vonatra. Mondtam is neki, hogy amennyiben ez egy randi lett volna, nemcsak visszanézek, de addig el sem indulok az állomásról, amíg a vonat vége el nem tűnik. Jóízűen mosolygott ezen, szemmel láthatóan érezte az ebben rejlő utalásokat. Röviddel ezután lettek még találkozók, amik még szintén a „nemrandi” előminősítéssel kerültek megvalósításra, ám már volt olyan program, amelyről mindketten tudjuk, hogy egy szép randi lesz/lehet. Egy kellemes vasárnapi napon elhívtam őt egy meglepetés helyre, ahol a „Szex és Prostik” című rész vázlatát együtt formáltuk a végleges verzióra. Szemmel láthatóan nagy élmény volt számára, hogy az akkor már közel 15 ezres! olvasottságú részekben ő is megjelent valahogyan. Bár egy fél mondattal azt is elmondta, hogy rosszul érezné magát, ha egy nap belőle is csak egy történet maradna. Ezt egy nagyon romantikus pillanatnak könyveltem el, és még sokkal jobban érdekelni kezdett Andris, mint korábban.

 

Onnantól kezdve ténylegesen megjelent a mindennapjaimban, és aktívan részt is vett benne. Minden reggel telefonon hívott, és így kísértem el a munkába, valamint a munka vége után is egészen haza telefonon, amikor épp nem találkoztunk. Andris egyébként a legnagyobb telefonok szervizelésére és értékesítésre szakosodott cégénél dolgozik. Mindene a telefon és a jelen technika. Nagyon sokat mesélt arról, hogy mik történtek vele szakmailag az adott napokon, amelyeket bevallom csak hallgattam, tekintve, hogy én pont a konkurencia telefonját és egyéb eszközeit használom, így sajnos nagyon sokszor nem tudtak megérinteni ezek a témák. Rövid idő elteltével szintet léptünk, mert a nemrandik keretein belül elcsattant az első csók is. András is magasabb volt nálam – ahogy szinte az összes korábbi párom – és valami egészen újszerű élményt adott nekem a csókjaival. Olyat, amit addig még sosem éltem át. A két hatalmas tenyerével kétoldalról körbefogta az arcom, és magához húzva csókolt meg. Fantasztikus volt. Talán elsietve kicsit, de az első szex is megtörtént a hetek múlásával, ami után érzehetően mindketten furán éreztük magunkat. Nem azért, mert nem volt annyira jó, hanem mert olyan érzés volt, mintha erre még egyikünk sem állt volna készen, de mégis megtörtént.

Szóval haladtunk előre szép lassan, egyre érdekesebb és tartalmasabb helyzetek adódtak.

Legnagyobb örömömre a Barátom megismerkedett valakivel, akivel úgy tűnik, nagyon megtalálták egymást, és boldogok. Vicces, mert a korkülönbség náluk is megfigyelhető, de jól működik. Ezért szerveztünk hát közös programokat is, kisebb kirándulással egybekötve. Nagyon jól sikerültek, de egyre több dolog kezdett zavarni is, amik bennem némi aggodalomra adtak okot.

 

Tudom, hogy a mai kor legmenőbb tevékenysége, vagy inkább életstílusa a gémerség. Hallottam róla, láttam is korábban, hogy mekkora iparág épült rá, de nem tudtam, hogy milyen érzés megtapasztalni, amikor nem csak én vagyok a képben, hanem a játék is. Andris esténként játszott a barátaival, illetve ami még furább volt, az exével is. Ilyenkor természetesen csináltam a dolgom, de a tudat mégis fura volt, hogy komolyan az exével akar játszani, és pókokat gyilkolászni ahelyett, hogy velem kirándulna a város valamelyik szép helyszínén, vagy filmezne, vagy csak szimplán lenne? Mivel volt sajnos ennél egy sokkal jobban bosszantó tény, amiről tudomásom volt, így nem ezen rugóztam, hanem a valós problémán.

Tudtam ugyanis, hogy Andris és az exe, Csaba még a mai napig nem mondták el a közös barátaiknak, hogy ők már nincsenek együtt. Nem teljesen tudtam ezt ép ésszel felfogni az elején, hogy ezt mégis hogyan, és miért, de úgy éreztem az én helyem egyáltalán nem olyan fontos még ebben a történetben, hogy ezzel nekem kelljen törődni. Andris és az exe aztán egy nap találkoztak ezekkel a barátokkal – ezt már akkor, amikor velem töltött éjszakákat, mostam a szennyesét, szexuális kontaktusaink voltak, szóval „már voltunk” – és nem történt meg a kapcsolatuk felbomlásáról szóló információk közlése, pedig már március vége volt, és ők január elején szakítottak. Módfelett bosszantott ez a dolog, de megpróbáltam sokkal inkább úgy kezelni, hogy felelősségteljesen megértessem ennek fontosságát Andrissal.

 

Elmagyaráztam neki, hogy a barátaival szemben ezt nem teheti meg, hogy hazudik, ráadásul egy olyan dologban, aminek az ég világon semmi értelme sincs. Próbáltam hosszan – heteken keresztül – bíztatni, hogy csak őszintén lehet ebben eljárni, és nem teheti egy olyan helyzetbe a barátait, hogy egy nap amikor majd kiderül, nekik azt kelljen érezniük, hogy át voltak verve, ráadásul a nagy büdös semmiért. Andris ezt szemmel és füllel látható módon megértette, és már kezdtem elhinni, hogy megszületett benne a vágy és az elhatározás, hogy tisztába tegye majd ezeket a dolgokat. Én ennek elsősorban miatta örültem, másrészről magam miatt is, mert talán az igazság feltárása Andrist is közelebb viszi majd a nyitott élethez, és még közelebb tud kerülni hozzám, én pedig hozzá.

Közeledett egy újabb nap, amikor Andris és Csaba el lettek hívva társasjátékozni ezekhez a barátokhoz. Előző este hagytam elég időt arra neki, hogy esetleg Csabával átbeszéljék ezt a helyzetet, hogy miként tálalják majd az egykori kapcsolatuk felbomlását, a különválást, és a szétköltözést. Mert ekkor Andris már negyedik hónapja nem lakott az exénél, és lassan második hónapja már velem cuccogott’.

 

Andris szűkszavúan tett utalást arra, hogy igen, beszéltek erről de majd másnap a találkozónál alakul. Legnagyobb megdöbbenésemre nem alakult, és nem vallottak színt. Sőt, eljátszották, hogy ők együtt vannak még mindig, állítólag néhány utalás hangzott csak el, hogy nem olyanok már a dolgok, mint régen. Amikor ezen teljesen kiakadva ezt szóvá tettem, azt a választ kaptam Andristól, hogy ez rájuk tartozik. Itt tört el bennem minden. Ez volt az a pont, amikor meghalt bennem minden vele kapcsolatban. Végiggondoltam, hogy ha minden így menne tovább, vagy elhallgatva lennék a barátok előtt, vagy nekem kellene hazudnom egy nap majd arra a kérdésre, hogy mikor és hogy jöttünk össze. Én a legnagyobb jóindulattal sem az a srác vagyok, akit rejtegetni kellene, vagy aki hazudni akar. Sőt. Az a típus vagyok, akivel a párkapcsolatot, és a boldogságot, szomorúságot bárhol és bármilyen körülmények között meg lehet élni. Még akkor is, ha nem mindig voltam ilyen. Ma már határozottan és fixen ragaszkodom a valósághoz. A környezetem tisztában van velem minden téren, és jogos elvárás ez a részükről is, hogy ne egy olyan pasit válasszak magamnak, aki nem mer felvállani. És ez természetesen az én elvárásom is, leginkább.

 

Rájöttem, hogy Andris sem korban, sem érzésben nem tart még ott, hogy vállalni tudja a tettei után járó kötelezettségeit. Nem volt más választásom, véget kellett vetnem annak, ami közöttünk alakult, volt, és mindezt gyorsan, hogy a lehető legkevésbé sérüljek leginkább én, és ő is. Egy hétvégén át gondolkodva ezen meghoztam a döntést, és elvágtam a szálakat. Felajánlotta ugyan, hogy legyen egy olyan kapcsolatunk, mint a közös Barátunkkal, de én ezt elutasítottam.

 

Miért?

Egészen egyszerű az oka.

Andrist szerelemmel lehet szeretni. Rá vigyázni kell és óvni. Nagyon lehet szeretni, már-már túlontúl romantikusan is. Könnyű azon kapni magad, hogy szeretnéd megadni neki mindazt, amitől boldog lehet, azért, mert együtt lehettek boldogok ezáltal. Mindazok ellenére, hogy sok tekintetben unalmasak a kütyüs témái, vagy épp bosszantóak a játékos estjei, minden tekintetben fantasztikus srác. Tudjátok, úgy tudnám a legjobban jellemezni Őt, hogy kiváló férj alapanyag. Habár fiatal, de kiváló esélyeket látok arra, hogy egy igazi monogám kapcsolatban egy nap a házastárssá váljon. Nekem ez a legfontosabb érzés, amit valaha egy férfival szemben érezhetek. Az ő igényei saját magában erre az életmódra pedig adottak és mélyek. Az, hogy nem volt őszinte a környezetéhez, és önmagához és velem sem, azt be kellett tudnom a korának, és a gyávaságának.

 

Hiányzik?

Tulajdonképpen igen, hiányzik a mindennapjaimból, mert mélyen megérintett. Azóta már 25 lett, és nagyon fájt a nap, amikor vívódtam, hogy felköszöntsem-e, leginkább azért, mert korábban azt terveztem, hogy elviszem őt egy olyan városba, ahol még sosem volt, de vágyott rá nagyon.

 

Hogy hol tart most a története?

Őszintén nem tudom.

Sokáig bíztam benne, hogy talán az a szabad világ, amit mutattam neki, hogy az élete akár ilyen is lehetne… majd hiányozni fog neki, és tesz lépést annak érdekében, hogy megtapasztalja a szabadság érzését, épp velem. Május 9-én váltottunk utoljára üzenetet, azóta csak remélni tudom, hogy jól van. Közös Barátunkat pedig bármennyire is nehéz volt ezzel nem traktálni, soha, egyetlen egyszer sem kérdeztem róla, és nem is hoztam fel azóta témaként Andrist. Nagyon nehéz lehetett neki ez a szétválásunk azt hiszem, mert ha jól szűrtem le a dolgokat, Ő nagyon örült neki, hogy Andris velem alkothat egy párt. És nem azért, mert négyesben jól programozhatunk, hanem azért, mert így mellette már más is lenne, aki tényleg vigyázna az ő fontos barátjára, Andrisra.

 

Újra: hiányzik?

Nem tudom.

Az érzés mindenképp, amit akkor éreztem, amikor megölelt és megcsókolt. Hiányoznak azok a lehetséges tervek, amelyekről beszélgettünk, mert valóságosnak tűntek. Sokszor hiányzik, igen. Sokszor viszont nem, mert eszembe sem jut.

 

Mi lenne, ha egy nap mégis becsöngetne?

Talán felnéznék rá, és várnám, hogy újra megöleljen, és azonnal megszagolnám a bőre illatát, ami számomra olyan mámorító volt, hogy amikor elment tőlem dolgozni, jó érzést adott beleszagolni a pólójába is, mert olyan volt, mintha épp ott lenne.

 

Szerelem volt első látásra?

Igen.

De, mint minden alkalommal a szemünk által felfedezett különleges szerelmünket az agyunk és a szívünk bármikor bojkottálhatja. Megkérhetjük ugyan a bölcs gondolatainkat, és az érző szívünket, hogy hagyják meg nekünk a szerelem érzését, de nem biztos, hogy mindig engedelmeskednek a kéréseinknek.

KIMARADT JELENETEK:

A Körvonal: az ismerkedésünk elmélyítése érdekében egy játékba kezdtünk azokon az estéken, amikor nem voltunk együtt. Van egy kártyajáték, amelynek az a címe, hogy KÖRVONAL. Ebben a játékban elég jó kérdések vannak minden egyes kártyalapon, amelynek megválaszolásával nagyon jól megismerhető a másik fél gondolkodása, és érzelmi állapota is. Andrissal minden este három-négy kérdést veséztünk ki az ismerkedésünk elején. A kérdésre adott válaszok pedig még sokkal közelebb hozták a gondolatainkat egymáshoz.

A tökéletes randi: Andris egy nap megszervezett egy egész napos programot, amelynek keretein belül fogalmam sem volt arról, hogy mi fog történni, és hová fogunk menni. Látni a másik arcán a boldogságot, hogy egy ilyen helyzetet uralhat, szerintem mindent megér. Úgy vitt a város utcáin, mintha örök felelősséget vállalt volna értünk, és bátran rá lehetett bízni magam. Az egyik legszebb élményem vele kapcsolatban az a nap, amikor megismerhettem a tej hatalmát az ízek felett. Egy ilyen nap és program után megcsókolni a másikat, azt érzem elég lélekemelő.

A kirándulás: A Barátom, az Ő új párja, Andris és én egy nap autóba pattantunk, és elutaztunk egy nem annyira messzi helyre, hogy egy egész napot együtt töltsünk négyesben. Rengeteget nevettünk, és teljesen megszűnt körülöttünk a világ. Számtalan fotó készült a négyesről, amelyeket visszanézve olyan volt, mint egy négytagú popegyüttes városi kirándulása az esti koncertshow előtt. A közös autóutat gondosan előkészítettük, mindenki összeválogatta egy titkos listába a kedvenc dalait majd az autóba, és azokat hallgattuk, amikor épp nem fetrengtünk a röhögéstől.

DALOK A TITKOS PLAYLISTRŐL:

- Girls Aloud: Something New
- Steps: Something In Your Eyes
- Madonna: This Used To Be My Playground
- Vengaboys: We're Going To Ibiza
- Backstreet Boys: I Want It That Way