21. rész: És egyszer csak: Archibald és New York

  

A társkeresések sokszor elcseszett, és kiszámítható világában azt hiszem mindenki nevében biztosra mondhatom, hogy kész felüdülés olyan, mániákus hazudozókba bukni, akiket néhány jól irányzott kérdéssel le lehet buktatni, és megsemmisülnek. Talán ez egyfajta kárpótlás nekünk azért, hogy hosszú perceket vesznek el az életünkből azzal, hogy mesterkélten megpróbálnak elhitetni egy olyan világot, amely sosem létezett.

 

A történet főhősét nevezzük Gabe Archibaldak, ahogyan ő magát promotálta az ismerkedésünk elején. Szinte kivétel nélkül minden platformon keresi az igazit. 28 éves, tulajdonképp megnyerő külsővel rendelkező srác, aki jól megfontolt szövegével próbálja ismerkedésre bírni a húspiac látogatóközönségét:

„Sziasztok!

Találjunk egymásra. Ismerkedjünk, barátkozzunk és hozzuk ki a legjobbat. Nem a szőke herceget keresem fehér lovon (persze vele sem lenne baj) ha nem egy megbízható társat akit szerethetek őszintén ;)

De a nagy ő keresése közben szívesen haverkodok barátkozom is szóval hajrá ;) Írj rám és ismerjük egy egymást!”

 

Be kell látnunk, ezekkel a sorokkal tényleg minden párkapcsolatot kereső és kutató embertásam figyelmét fel lehet kelteni. Persze ennek hátterében megbújik az is, hogy egyre kevesebben írnak magukról olyan információt az adatlapokon, amelyekből sejteni lehetne, hogy Gipsz Jakab tényleg ismerkedni szeretne, és nem csak épp baszni akar.

Főhősünk megnyerő stílussal kezdett el beszélgetni velem, és a lehető legrövidebb idő alatt áttértünk – a javaslatára – a facebook messengerre. Nehéz volt komolyan venni őt, mert a kommunikáció nem folyamatos volt, hosszabb időszakokra eltűnt. Én ezt betudtam annak, hogy bizonyosan egy fake profilt üzemeltet a facebookon, és nyilván a magánéletét egy rendes profillal élte, így csak akkor tudott válaszolni az irományokra, ha épp átlépett a fake világba.

2 nappal a romeos ismerkedést követően láttam, hogy Archibald törölte magát, és ez persze egyből elkezdett mozgatni, hogy főhősünket vajon mi késztette erre, így gyorsan meg is kérdeztem hát tőle:

Én: miért törölted magad?

Archibald: Azért mert elég volt ennyi a romeobol most. Sok álszent idióta (már bocsánat ) Meg hát itt vagy te :) 1 normális ember akivel sikerült beszélnem a napokban.

 

Ez volt az a válasz, amit a társkeresők kétféle módon értékelnek.

Az egyik csoport azt hiszem borzasztóan megörül ennek a válasznak, és megszűnik minden védekezési mechanizmusuk, minden józan gondolkodásuk, és teljesen átadják magukat az ismerkedésnek azt gondolva, megfogták az isten lábát.

A másik pedig - és bízom benne, hogy ez a legnagyobb csoport – rögtön tudja, hogy ez színtiszta hazugság. Tegyük a szívünkre a kezünket. Mikor csináltunk olyat, hogy a profilunkat töröltük (nem deaktiváltuk) 2 nap, és néhány abszolút felszínes kérdés és válasz után? Természetesen soha. Nyilván ennek kellett, hogy legyen valami egészen egyszerű, de más oka. Így még szívesebben folytattam ezt a beszélgetést, hiszen akkor már sejthető volt, hogy ha másra nem is, egy újabb élmény és eseménydús rész miatt folytatnom kell.

Én: Ez kedves, de még nem tudhatod, nem vagyok-e én is kretén…

Archibald: Ja hát nem hinném hogy az lennél. De ha még is akkor sem akartam tovább 1 percet sem tölteni Romeon. Esetleg egy 20 perc múlva lenne kedved beszélni telón?

Gondoltam miért ne? Szóban mégis könnyebb, és hát a beszélgetés is jobban irányítható, ráadásul sokkal hamarabb kiderülhetnek a turpisságok, amelyekre már bevallom egyre jobban kíváncsi voltam. Elkértem tehát a telefonszámát, mert egyébként sem szeretem az appok ingyenes telefonálási lehetőségeit, elvégre sosem olyan a minőségük, mint a hagyományos mobilozásnál. Kisvártatva megkaptam Archibald telefonszámát, és kezdetét vette a nagy beszélgetés, avagy az ismerjük meg jobban Archibald igazi oldalát.

 

Az első kérdések alkalmával megpróbált jobban feltérképezni, érdeklődött a munkámról, így természetesen én is az övéről. Elmesélte, hogy takarít. Amikor kimondta, hogy takarít, bevallom meglepődtem, hiszen nem sok 28 éves srác munkájára irányuló kérdés válasza ez elsőre, hogy takarít. Mielőtt mondhattam volna bármit is, egy elég meglepő és hosszú érvelésbe kezdett, hogy miért is jó neki takarítóként dolgozni. Elmondása alapján nagyon sok pénzt keres ezzel, és hihetetlen szabadsága van emellett, bedugja a fülesét, és csak takarít és takarít. Plusz adalékként megtudhattam azt is, hogy elég gazdag tulajdonosoknál takarít, így számára a pénz nem probléma.

Bevallom nem igazán tudtam hogyan kell erre reagálni, mert először is, én hiszek abban, hogy mindenki tényleg csinálja azt, amit szeret. Hányok azoktól a pasiktól, akik húzzák a szájukat, ha a másik félről kiderül, hogy valamilyen szolgáltatásban dolgoznak, esetleg egy köztudottan alacsonyabb fizetéssel járó munkahelyen.

 

Archibald büszkesége után hirtelen átkötéssel megkérdezte, hogy mit szeretek csinálni a szabadidőmben.

Elmondtam neki, hogy mostanában ez igencsak kevés, emellett lakásfelújítás projektben vagyok, szóval ez önmagában elég sokat elvesz az életemből. De az alapvető életritmusomba és kedvelt dolgaimba kicsit beavattam. Megemlítettem az egyik legkedvesebb hobbim is, ami a TASCHEN könyvek gyűjtése. Azok, akik kicsit jobban nyitottak a művészetre és akár a filmek, a fotók vagy a történelem fotóira, azok tudják, hogy a világ legszebb művészkönyveit a TASCHEN kiadó készíti, és tárja elénk. A homoerotika történelmének legnagyobb lenyomata is ennek a kiadónak a gondozásában kerülhetett elénk. Nekünk, akiket érdekel hogy hogyan változott az életünk és a testünk a 19. század óta. Aki pedig valaha egyetlen TASCHEN könyvet is megvásárolt, azt bizonyosan rabul ejti a könyvek külleme, illata és tartalma. Sajnos, ezek a könyvek tényleg nem olcsók, de mindig megnyugtatom magam, hogy a művészet nem lehet olcsó, és talán így könnyebben mondok igent például egy 200 eurós könyvre…

Megemlítettem azt is, hogy amikor csak tehetem, elutazom valamerre...

Ezek után egy olyan kérdés érkezett, amin bevallom meglepődtem. „És ezek szerint semmi mást nem szoktál csinálni, és nem szeretsz?”

 

Egy pillanatra megállt az agyam, és meglepetten azzal szembesültem, hogy jé, a srác szerint - aki ugye a gazdagéknál takarít – tök semmitmondó és unalmas az életem. Bevallom innentől még sokkal jobban kezdtem élvezni a beszélgetést, és még sokkal megfontoltabban válaszoltam.

Archibald kitapinthatóan és hallhatóan letett az unalmas énemről, de azért biztos ami biztos alapon dobott nekem egy mentőöves kérdést, de már valami egészen felsőbbrendűségben dúskáló hangsúly mellett: „és merre szoktál utazgatni?” Feri Bredsóként nem tehettem meg, hogy az utazás utáni gatni végződést nem hallom meg, így nem volt szatabad kijátszom az igazi kártyákat. Ezért válaszolva a kérdésre végtelen szerénységgel elmondtam, hogy nagyon szeretek felmenni a Normafához, országon belül, illetve külföldi városokba is szeretek elmenni.

A válaszom úgy tűnt bevált, hiszen már-már undorral és érdektelenséggel kérdezte, hogy „és külföldön merre? ilyen közelebbi városokba?”

Megnyugtattam, hogy igen, nagyon szeretek Bécsbe járni, és… De a mondatot nem tudtam befejezni, hiszen magához ragadta az irányítás jogát, és tájékoztatott az ő utazási szokásairól.

Archibald: Ahan, én most voltam nem rég(*) New York-ban.

Bálványozó lelkesedéssel válaszoltam neki, hogy ú, ez tök szuper, és érdeklődtem arról, hogy ez hogy jött neki.

 

Elmondta, hogy a kedvenc sorozata a Gossip Girl volt (hozzátette: jaj magyarul hogy is hívták, elfelejtettem – Pletykafészek, azaz!) ami a felső East Side-on játszódik, és emiatt ő nagyon el akart oda menni. És el is mentek egy barátnőjével! Sőt, ott is szálltak meg a felső east side-on, természetesen egy ötcsillagos szállodában! Hol máshol?!

Egyből átfutott az agyamon, hogy ez teljesen természetes, hogy egy magyarországi takarítófiú elutazik New York-ba a megkeresett kis pénzéből azért, hogy minimum 200.000. Ft/éjszakáért egy olyan városrészben lakjon, ahol a kedvenc sorozata játszódott. Nem is tudtam ezen sokat rugózni, hiszen az egyre büszkébb Archibald nyelve megeredt és kalandos utazásának részleteit egyre valósághűbben próbálta rekonstruálni előttem.

Kissé pikírten tájékoztatott, hogy habár mindenki azt hiszi, hogy ott megszállni annyira költséges... pedig ha tudnám, hogy a Balatonra menni drágább, mint ott lakni egy hétig. Hatalmas szerencsémre nem kellett reagálnom erre a sorra, hiszen a történet folytatódott. Elmondta milyen nagy hatással volt rá, hogy ugyanott sétálhatott a Central Park környékén, ahol sorozathősei koptatták a betont. Hát volna olyan hallgatóság, akit nem hatnának meg ezek a beteljesedett álmok és vágyak? Egy pillanatra majdnem meg is könnyeztem a történetét a betonról.

 

Azonban viszont eljutottunk arra a pontra, hogy vennie kellett egy levegőt a nagy vehemens prezentációjában, és ezt gyorsan kihasználva feltettem egy kérdést: „Hogy jutottatok ki New Yorkba?”

Megtudtam, hogy nem ő szervezte az utat, hanem a barátnője. 4 évvel ezelőtt volt az út (*utalás a „most voltam nem rég” mondatra) „A facebookon találtunk valami utazásszervezőt ahova befizettünk 300, vagy 400.000 Ft-ot, már nem emlékszem pontosan, és mindent intéztek nekünk.”

Gondoltam magamban, hű milyen klassz szervezés lehetett, ha a repjegy és az ötcsillagos szálloda is kijött a 300, vagy 400.000 Ft-ból. Úgy voltam vele, itt az idő, el kell hangozzon az első testesebb kérdés, amely ez volt: "És hogy mentetek New York-ba?"

Archibald megdöbbenve, hihetetlenül kioktatóan azt felelte: "hát repülővel!"

Ekkor egy pillanatra tényleg elszégyelltem magam. Azt gondoltam, hogy ilyen termékbemutatós buszkirándulásokkal is el lehet jutni New York-ba. Sosem gondoltam volna, hogy repülővel mentek, de egyre érdeklődőbb lettem,  így hát a kérdést kicsit konkrétabban kérdeztem meg újra: "Értem, de repülővel hogy mentetek New York-ba?"

Arcibald felvilágosított, hogy ő nem érti a kérdést, ezért összeszedtem minden bátorságom és megkérdeztem, hogy de közvetlen járattal mentetek? Kicsit zavarban volt, és a közvetlen szót ismételgette bizonytalanul, amikor - megmentve a beszélgetésünk dinamikáját – hozzátettem, a kérdés másik felét egyfajta mentőmellényként: „vagy átszállással”?

Ő egy pillanat alatt hihetetlen magabiztossággal vágta rá, hogy átszállással persze. Ez pedig okot formált a következő kérdésem feltételére is, mégpedig: „és hol szálltatok át?”

Néma csend fogadta a kérdésem, és kissé meglepődve de azt felelte, hogy "én erre nem emlékszem" majd felbátorodva hozzátette: „mondtam, hogy a barátnőm szervezte az utat!”

Persze, én teljesen értettem a válaszát. Ha valaki egy utazásra indul New York-ba, és legalább 2-3 órát kell várnia egy idegen ország, idegen városának idegen repülőterén, - ahol nem ismer semmit sem, és meg kell találnia a beszállókapukat – az magától értetődő, hogy észre sem vesszük hol vagyunk, és semmi olyan inger nem is fog bennünket érni, hogy emlékezzünk erre. Pláne, ha 4 év alatt nem volt több ilyen utazás az adott városba. Így még sokkal hihetőbb, hogy utastársunk elfelejtette, melyik városban szállt át a másik gépre.

Gondoltam, hát segítek életének legjobban vágyott utazási emlékeinek felelevenítésében, ezért megkérdeztem, hogy: „és melyik légitársasággal mentetek?”

Újabb néma csend, amit egy kissé hepciásabb válasz követett: „Ööö miért kérdezgetsz ilyeneket?”

Próbáltam menteni a seggem, nehogy rámcsapja a telefont, ezért finomítottam a kérdésen: „ó csak kíváncsiságból, hiszen olyan sok légitársaság van!”

Elárulta tehát, hogy 4 évvel ezelőtt ő és a barátnője, a facebookos utazási szervező cégen keresztül a WizzAir légitársasággal jutottak el New Yorkba. Bumm!

Szándékomban állt kicsit elbizonytalanítani, ezért hát szépen finoman megkérdeztem tőle: „biztos, hogy a WizzAir, ha azzal mentetek volna, csilliárdokba került volna a bőrönd!”

Archibald hálásan megköszönte a figyelmem, rögtön elmondta, hogy "jaj persze, hogy nem a Wizz volt, hiszen volt náluk bőrönd!!" (az érvelés egyszerűen csodálatos volt, be kell látnunk…) "A Ryanair volt az, hiszen legutóbb is azzal utaztak és vittek bőröndöt magukkal."

Ennél a pontnál egyre izgatottabb lettem, és alig vártam, hogy a következő kérdésem is feltehessem. Gabe viszont már érezhetően elkezdte bánni, hogy ebbe a beszélgetésbe belement, megpróbált másról beszélni, de okvetlenül meg kellett tudnom, hogy melyik repülőtéren szálltak le. Sajnos erre a kérdésre nem számított a takarítók gyöngye, mert heves ellenállásba ütköztem, amikor azt kérdezte: „miért kérdezgetsz ilyeneket? mondtam, hogy nem én szerveztem az utazást, hanem a barátnőm!”

Ekkor picit elszégyelltem magam. Épp ismerkedem álmaim következő hercegével, aki élete legszebb élményét és utazását osztotta meg velem, én meg komolyan ilyen ostoba, kekeckedő kérdéseket teszek fel, hogy melyik repülőtérre érkezett meg a Ryanair gépük New York-ba?

Meg kellett állapítanom, hogy nekem tényleg nincsen szívem. Ahelyett, hogy hagynám, hogy a számára fontos dolgokról és emlékekről meséljen, és meséljen... De támadt egy ötletem, és a bizalom visszaépítése miatt gyorsan megkérdeztem tőle: „és mivel mentetek be a városba a reptérről?”

 

Archibald újra egy pillanat alatt visszanyerte a magabiztosságát, és közölte velem: „hát taxival! de amúgy miért kérdezgetsz ilyeneket?!”

Ekkor már egészen tudatlannak gondoltam magam, hogy nem jöttem rá magamtól, hogy az a facebookos utazásszervező cég, amelyik 300, vagy 400.000 forintért megszervezte a Ryanair utazást New Yorkba, illetve megszervezte az egyhetes ötcsillagos szállodát is, az nyilván a taxit választotta Archibaldék álomútjához (minimum 50$/út, ami akkor kb 15.000 Ft lehetett) és nem holmi koszos metrót, vagy buszt! Kezdtem kínosan érezni magam, hogy ezekre nem gondoltam, de ekkor eszembe jutott, hogy válaszolnom kell még Archibald kérdésre, miszerint én miért kérdezgetek ilyeneket?

Elmondtam neki, hogy azért kérdezgettem ezeket, mert én háromszor voltam eddig New Yorkban, és mindhárom alkalommal más-más útvonalon mentem. Így egész egyszerűen kíváncsi voltam arra, hogy ő miként jutott el oda. 3 másodperces néma csend fogadta a válaszom, majd a következő pillanatban a vonal bontva lett.

Pozitívan álltam a dolgokhoz, hiszen az mégsem lehet, hogy Archibald mindvégig hazudott nekem, és gyorsan letette a telefont, mert kínos buktát érzett a levegőben kialakulni… valószínű csak megszakadt a vonal. Biztosan így van. Hogy ezt a rejtélyt mihamarabb felderítsem, visszahívtam őt, de nem csörgött már ki a telefon. Ekkor hát megírtam neki a facebook messengeren ezt az üzenetet: Hupsz? :)

 

De mire elküldtem ezt az üzenetet, már ez a sor fogadott: Ez a személy a Messengeren nem érhető el. Letiltott.

 

Az utazását 4 évvel ezelőttre datálta. Elképzelni sem tudom, hány ismerkedés során adta elő ezt az utazását ugyanígy. Már ott tudható volt, hogy nem mond igazat, amikor a vagy 300, vagy 400.000 Ft-ról esett szó, mint összes költség/fő. Nem teljesen értem, miért volt szükség erre a mesére. Értem, hogy szeretné azt a benyomást kelteni, hogy megjárta New York-ot, de azt őszintén nem értem, hogy miért gondolja magát többnek ettől a hazugságtól. És azt sem, hogy miért gondolja magát kevesebbnek, hogy nem jutott még el New York-ba. Egy biztos. Egy ismerkedést kapásból ekkora hazugsággal, és ilyen felkészületlenül elkezdeni elképesztő meggondolatlanság, hiszen a nagy számok törvénye alapján bármelyik pillanatban összefuthat valaki olyannal, aki vele ellentétben tényleg járt ott.

Hazudni lehet, sokan élnek is vele. De ha valaki nem felkészülten teszi, akkor ilyen csúnya bukta lehet a vége. Ráadásul ha pont Feri Bredsóba botlik, aki meg is írja...

Szegény Archibald.